Teljes a mezőny

Véget ért az Afrika-bajnokság, így teljessé vált a januári svéd-lengyel közös rendezésű olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság mezőnye.A nemzetközi szövetség honlapja szerint a két veszprémi légióssal, Omar Jahjával és Jehie el-Derával felálló Egyiptom százszázalékos teljesítménnyel védte meg címét az afrikai kontinenstornán, a döntőben 37-25-re nyert a Zöld-foki Köztársaság csapata ellen. A torna legértékesebb játékosának Omar Jahját választották, akárcsak két évvel ezelőtt.
    

A két döntős mellett a harmadik, a negyedik és az ötödik helyezett, Marokkó, Tunézia és Algéria is kijutott a világbajnokságra. Az már a július 2-án megtartott sorsoláson eldőlt, hogy a magyar válogatott Izland, a Koreai Köztársaság és Portugália csapatával találkozik a D csoportban, Kristianstadban. Mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább, és magával viszi a másik két továbbjutóval szembeni eredményét.


A magyar együttes továbbjutás esetén a göteborgi középdöntős csoportban Svédország, Uruguay, Brazília és a Zöld-foki Köztársaság közül három csapattal találkozik. Onnan az első kettő jut a negyeddöntőbe. Ez lesz a 28. férfi világbajnokság és a 22., amelyen a magyar csapat is részt vesz. Legjobb eredménye az 1986-os ezüstérem, a legrosszabb az 1995-ös 17. hely, legutóbb pedig - tavaly januárban, Egyiptomban - ötödik lett. A január 11-29. között sorra kerülő világbajnokság győztese kijut a 2024-es párizsi olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőn vehetnek részt.


    A csoportbeosztás:
    A csoport (Krakkó):
Spanyolország, Montenegró, Irán, Chile

    B csoport (Katowice):
Franciaország, Lengyelország, Szlovénia, Szaúd-Arábia

    C csoport (Göteborg):
Svédország, Uruguay, Brazília, Zöld-foki Köztársaság

    D csoport (Kristianstad):
Izland, Magyarország, Koreai Köztársaság, Portugália

    E csoport (Katowice):
Németország, Szerbia, Katar, Algéria

    F csoport (Krakkó):
Norvégia, Hollandia, Argentína, Észak-Macedónia

    G csoport (Jönköping):
Horvátország, Egyesült Államok, Egyiptom, Marokkó

    H csoport (Malmö):
Dánia, Belgium, Bahrein, Tunézia


    A magyar válogatott csoportmérkőzései:

    január 12., csütörtök:
Magyarország - Koreai Köztársaság 18.00

    január 14., szombat:
Izland-Magyarország 18.00

    január 16., hétfő:
Portugália-Magyarország 20.30

    
A középdöntő II. csoportjának mérkőzésnapjai: december 18., 20. és 22., kezdési időpontok 15.30, 18.00 és 20.30. A negyeddöntőket január 25-én Gdanskban és Stockholmban, az elődöntőket 27-én Gdanskban és Stockholmban, a helyosztókat 29-én a svéd fővárosban rendezik.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com