Teljes lesz a mezőny a pénteken rajtoló versenyen

A tejes magyar élmezőny részt vesz a pénteken kezdődő 25 és 50 méteres puska, pisztoly országos bajnokságon, melyen a szövetségi kapitány jó eredményeket vár.A Fehér úton sorra kerülő ob-n Győrik Csaba szakvezető tájékoztatása szerint a felnőtt és a legjobb junior lövők hiánytalanul ott lesznek, és ő azt várja, hogy nem csupán kiemelkedő eredményeket, hanem kiélezett versengéseket is láthat majd.

    
"A junior országos bajnokságon egészen magas eredmények születtek, több országos csúcs is megdőlt. Látszott, hogy már mindenki ki volt éhezve a versenyre, és szerintem a felnőtt ob-n is így lesz" - nyilatkozott az MTI-nek Győrik Csaba, aki azt is megemlítette, hogy a legjobb felnőttek is kiválóan lőttek a koronavírus-járvány miatti leállást követően. A négy magyar tokiói kvótás, a puskás Sidi Péter, Péni István és Mészáros Eszter, illetve a pisztolyos Major Veronika is egészen kiemelkedő eredményeket produkált az elmúlt időszakban, ami nagyon biztató az ob előtt.
    

A kapitány szerint a juniorok bajnoksága alapján várható, hogy fiatalok is beleszólhatnak majd az aranyérmek sorsába, így komoly izgalmakra van kilátás. A háromnapos ob-n az olimpiai számok közül gyorstüzelő pisztolyban pénteken, míg a puskások 50 méteres összetett versenyeiben és női sportpisztolyban vasárnap osztanak érmeket.
    

A viadalon komoly biztonsági intézkedések lesznek érvényben, így a versenyzőknek maszkot kell viselniük, amíg be nem állnak a lőállásba, vagyis az öltözőben és az egyéb a közösségi tereken is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com