Telt ház várja Duplantisékat kedden
Gyakorlatilag minden jegy elkelt, így 14 ezer néző előtt rendezik meg kedden a Nemzeti Atlétikai Központban a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat, melynek a mezőnye fantasztikus eredményeket sejtet Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke szerint.
Az arany kategóriás viadal hétfői sajtótájékoztatóján Deutsch Péter emlékeztetett rá, hogy az idei lesz a 15. verseny. A Gyulai Memorialnak először ad otthont a 2023-as világbajnokságra épült stadion, melyben a programot úgy alakították ki, hogy minden szegletében legyen esemény az este folyamán.
Spiriev Attila versenyigazgató bemutatta a mezőnyt, külön hangsúlyt helyezve a hazai atlétákra, mások mellett a sprinter Takács Boglárkára, Molnár Attilára és Enyingi Patrikra, valamint a kalapácsvető Halász Bencére.
A viadal legnagyobb sztárja az összesített világranglistát vezető Armand Duplantis, a rúdugrás világcsúcstartója lesz, de többek között a férfi 100 méteres ranglistavezető jamaicai Kishane Thompson, illetve a 400 gáton vb-címvédő holland Femke Bol is rajthoz áll.
(Forrás: MTI)
Az arany kategóriás viadal hétfői sajtótájékoztatóján Deutsch Péter emlékeztetett rá, hogy az idei lesz a 15. verseny. A Gyulai Memorialnak először ad otthont a 2023-as világbajnokságra épült stadion, melyben a programot úgy alakították ki, hogy minden szegletében legyen esemény az este folyamán.Spiriev Attila versenyigazgató bemutatta a mezőnyt, külön hangsúlyt helyezve a hazai atlétákra, mások mellett a sprinter Takács Boglárkára, Molnár Attilára és Enyingi Patrikra, valamint a kalapácsvető Halász Bencére.
A viadal legnagyobb sztárja az összesített világranglistát vezető Armand Duplantis, a rúdugrás világcsúcstartója lesz, de többek között a férfi 100 méteres ranglistavezető jamaicai Kishane Thompson, illetve a 400 gáton vb-címvédő holland Femke Bol is rajthoz áll.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások