Teltházas fővárosi rangadó a Groupama Arénában

A labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában találkozik egymással a magyar futball két ősi riválisa, a Ferencváros és az Újpest: a fővárosi ellenfelek 224. bajnoki összecsapása következik a Groupama Arénában.Az eddigi 223 mérkőzésen 101 zöld-fehér siker született 61 döntetlen és 61 újpesti győzelem mellett, 417-312-es gólkülönbséggel. A szombati meccsen várhatóan fantasztikus lesz a hangulat, hiszen telt ház, 23 ezer néző előtt léphetnek pályára a csapatok.

    
Az augusztus 22-én kinevezett Szerhij Rebrov irányításával még nem kapott ki a Ferencváros. Az ukrán szakembernek ez lesz az első Újpest elleni rangadója, a túloldalon viszont Nebojsa Vignjevic 18. alkalommal irányítja csapatát az ősi rivális ellen, ezzel pedig beéri a párharc örökrangsorát vezető Várhidi Pált. A sereghajtó Haladásnál csütörtökön jelentették be, hogy Horváth Ferenc veszi át a menesztett Michal Hipp helyét, a 45 éves szakember ugyanakkor még csak a lelátóról figyelheti új csapatát a Paks ellen, mivel az elmúlt szezon végén, a Balmazújváros vezetőedzőjeként, a Ferencváros elleni szezonzárón kiállította a játékvezető.
    

A második helyen álló Honvéd a Puskás Akadémiához látogat, amely első győzelmét a legutóbbi fordulóban a címvédő Videoton ellen szerezte meg, míg a harmadik MTK a Mezőkövesdet fogadja. A Kossuth Rádió a 17 órakor kezdődő mérkőzések hajrájáról 18.30 órától Körkapcsolásban számol be, majd a Ferencváros-Újpest rangadót 20.11 órától közvetíti. Az M4 Sport a derbi mellett a Haladás-Paks találkozót tűzi műsorára.


    OTP Bank Liga, 9. forduló:
    --------------------------
    szombat:
Puskás Akadémia-Budapest Honvéd 17.00
Szombathelyi Haladás-Paksi FC 17.00, tv: M4 Sport
MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Debreceni VSC-Kisvárda 17.00
Ferencvárosi TC-Újpest FC 19.30, tv: M4 Sport


    vasárnap:
Diósgyőri VTK-MOL Vidi FC 18.00


    A tabella:
 1.  Ferencváros              8  6   2   -    18- 6  20 pont
 2.  Budapest Honvéd          8  5   1   2    12- 6  16
 3.  MTK Budapest             8  4   1   3    11-13  13
 4.  MOL Vidi FC              7  3   3   1    15- 7  12
 5.  Mezőkövesd Zsóry FC      8  3   2   3    12-10  11
 6.  Paksi FC                 8  2   4   2    10- 9  10
 7.  Újpest FC                7  2   4   1     6- 6  10
 8.  Debreceni VSC            8  2   4   2     9-10  10
 9.  Kisvárda Master Good     8  2   2   4     7-14   8
10.  Diósgyőri VTK            8  1   3   4     7-14   6
11.  Puskás Akadémia          8  1   2   5     9-14   5
12.  Szombathelyi Haladás     8  1   2   5    10-17   5
   

A 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com