Tiszta kűröket vár a magyaroktól a szakmai bizottság vezetője
Tiszta kűröket vár a magyar szinkronúszóktól a szerdán kezdődő budapesti junior világbajnokságon Erdős Eszter, a magyar szövetség szakmai bizottságának elnöke.
Erdős kedden az MTI-nek elmondta, hogy a Duna Arénában vasárnapig tartó versenyen 36 ország 231 sportolója összesen 235 gyakorlatot mutat majd be. Csupán négy olyan nemzet van - Kolumbia, Spanyolország, Kína és Oroszország - amely mind a 11 versenyszámban képviselteti magát.
A magyarok vasárnap edzettek először az esemény helyszínén, és hat számmal - egyéni technikai programmal, egyéni szabadprogrammal, páros technikai és szabadprogrammal, csapat technikai programmal és akrobatikus kűrrel - készülnek.
"Az olimpiára készülő nemzetek közül mindegyik itt van, hiszen ez az utolsó utánpótlás-korosztály, amely egyben a felnőtt mezőny előszobája" - közölte az edző. Elárulta: az Almádi Zsófia, Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika, Boros Szonja, Császik Nóra, Duhonyi Léda, Fehér Gréta, Gulyás Enikő, Janku Titanilla, Kovács Dorka, Nemes Noémi, Szabó Eliza összeállítású magyar válogatott éppen azért nem indult a párizsi felnőtt Európa-bajnokságon, hogy a lehető legjobban szerepelhessen a budapesti világversenyen.
"Csupán egy hét áltállás lett volna a kettő között, ezért döntenünk kellett, és a hazai rendezésű világbajnokság mellett tettük le a voksunkat. Annál is inkább, hiszen jövőre felnőtt vb-t rendezünk, ez pedig annak a főpróbája is egyben" - magyarázta Erdős. Szakmai várakozásai kapcsán úgy fogalmazott, azt szeretné, ha az idei versenyszezonban mutatott teljesítményüket túlszárnyalnák, a rontott elemek számát pedig minimalizálnák.
"Fussunk tiszta kűröket, amelyekben nincsenek levonások. A kűrök tartalmát tekintve a lehető legjobbat nyújtsuk, és ha ez sikerül, meglátjuk, hogy elég lesz-e a döntőbe jutásra" - vélekedett. A belépés ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött az Eventbrite felületén. A szerdai megnyitón kilenc egyesület hatvan fiatal magyar szinkronúszóját láthatja a közönség, Erdős szerint ez is rendkívül fontos számukra a sportág népszerűsítésében.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások