Tíz díjugrató csapat küzd majd egy kvótáért Budapesten

Tíz díjugrató csapat indul június utolsó hétvégéjén a Nemzeti Lovardában, ahol egy kvótát lehet szerezni a tokiói olimpiára."A térség országainak február végéig kellett dönteniük, hogy a moszkvai vagy a budapesti viadalon szállnak harcba az ötkarikás indulási jogért. Nálunk pénteken, az orosz fővárosban vasárnap derül majd ki, mely ország triója utazhat Tokióba" - mondta a szerdai sajtótájékoztatón Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára, aki hozzátette, sokat számíthat a hazai közönség, mert a magyar lovasok rendre jobban szerepelnek itthon.

    
A sportvezető kiemelte, csütörtöktől vasárnapig 14 versenyszámra kerül sor, amelyek összdíjazása 132 ezer euró.

Lesz négy kiemelt verseny, amelyen világranglistapontot lehet gyűjteni, ezek pénzdíja egyenként eléri a 25 ezer eurót. Kifejtette, a pontszerző viadaloknak azért van jelentősége, mert ha a csapat nem szerzi meg a kvótát, akkor egyéniben a világranglistáról lehet kijutni a jövő évi játékokra.
    

Szotyori Nagy Kristóf, a díjugrató szakág elnöke elmondta, a résztvevők közül az ukránok számítanak favoritnak, de nagyon erős a cseh csapat is, illetve meglepetést okozhat a török és a görög együttes. Szerinte Moszkvában a lengyel, az izraeli és a házigazda orosz csapat harcol majd a tokiói repülőjegyért. A magyarok esélyeiről úgy nyilatkozott: nagy csapás volt, hogy a Krucsó Szabolcs által lovagolt Chacco Blue II-t eladták, mivel a párosuk nagy szerepet játszott az elmúlt évek sikereiben. A hazai együttesben így Szabó Gábor, Horváth Balázs, Hugyecz Mariann, ifj. Kövy András és Szász Sándor került, közülük négyen indulnak majd, s mindig a legjobb három eredménye számít a csapatversenyben.
    

A szakember emlékeztetett arra, hogy a magyar csapat legutóbb az 1980-as, moszkvai olimpián szerepelt, míg egyéniben az 1992-es, barcelonai játékokon volt magyar induló. Hozzátette, a korábbi játékokhoz képest a Közép- és Kelet-Európát, valamint Közép-Ázsiát magában foglaló régió egy helyett két csapatkvótát kapott, melyből egyet-egyet lehet megszerezni Moszkvában és Budapesten. A magyarok nyolc éve negyedikként, legutóbb pedig harmadikként végezve maradtak le az olimpiáról, mindkétszer az ukránok győztek és jutottak indulási joghoz.
    

Budai Gyula, a Külügyminisztérium miniszteri biztosa közölte: a magyar állam felismerte, hogy a három olimpiai szakágat fel kell emelni hosszú távon, így az emberi Erőforrások Minisztériumának, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően a következő olimpiára már nagyobb sansza lesz a magyaroknak kiharcolni a részvételt.
    

Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy 300-350 lovat várnak a versenyhétvégére, amelynek kezdetére befejeződik a legújabb beruházás, s így már 220 állandó boxszal áll a versenyzők rendelkezésére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com