Tíz magyar induló, neves hiányzók és érmes remény U23-ba

Tíz magyar triatlonos indul a világbajnoki sorozatot lezáró döntő versenyen, Abu-Dzabiban, viszont neves hiányzói is lesznek a küldöttségnek.A csütörtöki nyitónapon az egyetlen paraversenyző, Mocsári Bence lesz érdekelt, majd pénteken az elit nők küzdelme előtt rendezik meg az U23-as korosztály versenyeit. A szombati zárónapon kerül sor a férfiak megméretésére, három magyarral. A férfiaknál a nevezettek között szerepel a tokiói olimpián hetedik Bicsák Bence, viszont nem indul Lehmann Csongor, aki tavaly megnyerte az U23-as korosztály küzdelmeit, és a felnőtteknél töltött első teljes idényében is alkotott maradandót.


Lehmann - megszokott időponthoz képest többhetes csúszással rendezett - vb-döntő helyett a pihenésre helyezte a hangsúlyt, hogy kellően feltöltődve vágjon neki a következő alapozó időszaknak. Hasonló ok miatt hiányzik a női mezőnyből Bragmayer Zsanett, az elsőszámú magyar, aki 12. helyen végzett tavaly az ötkarikás játékokon, idén pedig a szezon nyitányaként világbajnoki ezüstérmes lett az Arena Gamesben, miután a három állomásból álló sorozat májusi döntőjét megnyerte Szingapúrban. Hiányában egyedül Sárszegi Noémi képviseli majd a magyarokat az elit női mezőnyben.
    

Lipták Tamás, a magyar szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: Bicsák esetében bizakodnak, hogy a döntőben, így összetettben is ott lesz majd a legjobb tíz között. Hozzátette, jó szereplést várnak a szintén kiegyensúlyozott formában teljesítő Faldum Gábortól, miként Dévay Márkra is számítanak, aki átlag feletti úszására alapozva ezúttal is ott lehet az élbolyban.
    

"A női szakágban továbbra is célunk megtalálni Bragmayer Zsanett mellé azt a társat, akire érdemben számíthatunk az olimpiai kvalifikáció során a vegyesváltóban. Sárszegi Noémi vagy a fiatal Kropkó Márta nőhet fel ehhez a feladathoz" - nyilatkozta. A nemzetközi mezőnyben már az elitben is bemutatkozott Kropkó kapcsán kifejtette: idén sok versenyen vett részt a még juniorkorú triatlonos, akinek az U23-as, idősebb korosztályban való helytállás is komoly erőfelmérő lesz.
    

Az elmúlt évekhez hasonlóan a magyarok a korosztályos mezőnyben ezúttal is bízhatnak az éremszerzésben, erre a sportvezető szerint Abu-Dzabiban Kiss Gergelynek van a legnagyobb esélye, tekintve, hogy az erőviszonyok alapján ott a helye a legjobb tíz között, míg Dévay Zsombor az utolsó pillanatig harcban lehet a legjobbakkal.
    

A vb-pontversenyben a férfiaknál az új-zélandi Hayden Wilde vezet (3850 pont) a brit Alex Yee (3732,09) és a francia Leo Bergere (3491,89) előtt, legjobb magyarként Bicsák (2028,58) a 12. helyen áll. A vb - és olimpiai - címvédő norvég Kristian Blummenfelt a szezonban a pihenésre és hosszú távú versenyekre helyezte a hangsúlyt, de azért ott lesz Abu-Dzabiban, függetlenül attól, hogy 677,19 pontjával csupán az 53. helyet foglalja el az összetett rangsorban. A nőknél a brit Georgia Taylor-Brown (3925) áll az élen, akit a szintén olimpiai és vb-címvédő bermudai Flora Duffy (3855,63), valamint az ugyancsak brit Beth Potter (3368,35) követ. A döntőt kihagyó Bragmayer (1346,47) a 27. helyen található. A dobogós helyen álló triatlonosok a férfiaknál és a nőknél is ott vannak a vb-döntőre nevezettek között.


    A magyar indulók programja:
    ---------------------------
    csütörtök:
para számok, férfi PTS5 (Mocsári Bence) 9.45  

    péntek:
női U23 (Peszleg Dominika, Kropkó Márta) 7.30
férfi U23 (Kiss Gergely, Dévay Zsombor, Dobi Gergő) 10.15
elit női (Sárszegi Noémi) 13.05

    szombat:
elit férfi (Bicsák Bence, Dévay Márk, Faldum Gábor) 15.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com