Tizenegy magyar a lisszaboni buborékban

Tizenegy cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a péntektől vasárnapig tartó, 70., olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, amelyre Lisszabonban kerül sor zárt kapuk mögött.Nagy András sportigazgató arról tájékoztatta az MTI-t, hogy sérülések, illetve betegség miatt több neves hiányzó is lesz a csapatban. "Sérülés miatt nem lesz ott Portugáliában az Európa-bajnok Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig, utóbbi címvédőként indult volna 57 kilogrammban. Az ifjúsági olimpiai bajnok Özbas Szofi másfél hete pozitív koronavírustesztet adott az antalyai Grand Slamen, a 2020 legjobb európai juniorjának választott Sipőcz Richárd pedig átveszi ugyan az elismerést Lisszabonban, de ő is koronavírus-fertőzésen esett át nemrég. Ugyanez mondható el Szabó Frigyesről is, míg Szigetvári Mercédesz könyöksérülés miatt marad távol" - sorolta Nagy András, aki kitért arra is, hogy az Eb egy Grand Prix-versennyel megegyező pontszámot ad az olimpiai világranglistán.

    
"A körülmények ismeretében nehéz elvárásokat megfogalmazni, de egy érem mindenképpen kellene" - összegzett a sportigazgató. Az olimpiai kvótát érő helyen álló magyarok közül a lisszaboni keret tagja a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián, az Antalyában harmadik Ungvári Attila és idén két Grand Slam-bronzérmet nyert Pupp Réka is. A jelenleg nem olimpiai helyen álló, 40 éves Ungvári Miklós - aki háromszoros Európa-bajnok - 18. felnőtt Eb-jére készül.
    

A buborékos rendszerű Eb-nek otthont adó Pavilhao Atlanticóból a magyarok kellemes emlékeket őrizhetnek, mivel a 2008-as kontinenstornán Ungvári Miklós ezüst-, míg Braun Ákos és Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett a tengerparti csarnokban. A tavalyi Eb-n Prágában a 11 fős magyar küldöttség egy aranyéremmel zárt az 57 kilós Karakas Hedvig révén.


    A magyar Eb-csapat:
    -------------------
    férfiak:
73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Tóth Benedek (MTK Budapest)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Gőz Roland (MTK Budapest)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE)

    nők:
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE)
57 kg: Kármán Andrea (UTE)
63 kg: Varga Brigitta (KSI SE)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK)


(Forrás. MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com