Tizenhat csapat Tatán a strandröplabda-bajnokság harmadik fordulójában
A tatai Építők parkjában, 16 csapat részvételével rendezik meg a hétvégén a férfi és a női strandröplabda magyar bajnokság harmadik fordulóját.
Koch Róbert, az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémia (ÉDRA) szakmai vezetője a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, az eseményre az ÉDRA, a MÁV Előre SC, a Magyar Röplabda Szövetség és Tata önkormányzatának közös szervezésben kerül sor. Hozzátette, ebben a fordulóban játszik az ÉDRA csapatában először hazai pályán a Kun Stefánia-Villám Lilla páros, akik korábban együtt nemzetközi tornákon több dobogós helyet szereztek.
A korábban a teremröplabdában jeleskedő Szabó Lilianna és Tóth Jázmin csatlakozott az ÉDRA csapatához, a szombati fordulóban Szabó egyéb okok miatt más párral indul.
Koch Róbert kiemelte, hogy a székesfehérvári MÁV Előre és a tatai ÉDRA együttműködése nyomán az utánpótláskorú fehérvári játékosok a teremröplabda-edzéssel párhuzamosan strandröplabda-tréninget is végeznek, erre Fehérváron épült fel egy létesítmény, ahol egy fedél alatt lehet terem- és strandröplabdát játszani.
A Kun-Villám páros az MTI-nek elmondta, most indulnak legelőször a magyar bajnokságon. Korábban Ausztriában, Olaszországban és Kínában versenyeztek, ahol erős mezőnyben sikerült ezüstérmet szerezniük.
Mikuláss Koch Marcell úgy vélte, Szabó Vilmossal közös párosuk jó eséllyel kerülhet be a legjobb négy közé, és ezen túl szeretnének a döntőbe jutni. Az ob vasárnapi helyosztó mérkőzéseit az M4Sport élőben közvetíti. Az Építők Parkjában a nézők számára a belépés ingyenes lesz.
(Forrás: MTI)
Koch Róbert, az Észak-Dunántúli Röplabda Akadémia (ÉDRA) szakmai vezetője a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, az eseményre az ÉDRA, a MÁV Előre SC, a Magyar Röplabda Szövetség és Tata önkormányzatának közös szervezésben kerül sor. Hozzátette, ebben a fordulóban játszik az ÉDRA csapatában először hazai pályán a Kun Stefánia-Villám Lilla páros, akik korábban együtt nemzetközi tornákon több dobogós helyet szereztek.A korábban a teremröplabdában jeleskedő Szabó Lilianna és Tóth Jázmin csatlakozott az ÉDRA csapatához, a szombati fordulóban Szabó egyéb okok miatt más párral indul.

Hozzászólások