Tizenhét játékos az olaszok elleni keretben

Bíró Attila szövetségi kapitány kihirdette keretét a magyar női vízilabda-válogatott jövő keddi világliga-mérkőzésére: a 17 meghívott között ismét ott van Takács Orsolya is. A magyar együttes a Szőnyi úti Laky Károly Uszodában fogadja a riói olimpia ezüstérmesét, az olasz gárdát. A találkozó 20 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti. Bíró Attila a meccsek előtt megszokott öt nap helyett ezúttal négyet tud együtt készülni keretével. "A klubcsapatok Euroliga-szereplésük miatt hétfőn érkeztek haza, ezért rendezték szerda helyett csütörtökön a bajnoki fordulót. De nincs ezzel gond, a keddi találkozóig hét vízi-, és két szárazföldi edzés is belefér. Nem a nulláról kell kezdenünk, az alapokat már leraktuk, a lányok is megismertek engem, én is őket, tudom, kitől mire számíthatok" - idézte a szövetség honlapja a szakembert.

Bíró Attila 17 pólóst hívott meg, visszatért a legjobbak közé a világ- és Európa-bajnok Takács Orsolya is. "Abban állapodtunk meg, hogy eddig nélkülözzük, mert a továbbiakban nagy szükség van rá is. Ellenfelünk hasonlóan hozzánk a világliga-döntőbe jutást, illetve a jó világbajnoki szereplést tűzte ki célul" - tette hozzá a szakvezető, aki pénteken a Hajós Uszodában tart edzéseket, szombattól azonban a csapat átköltözik a meccs helyszínére, a Szőnyi útra.

A Magyar Vízlabda Szövetség 600 fő számára ingyenessé tette a belépést, ugyanakkor regisztrációhoz kötötte. A regisztrációs kérelmeket az adatok felsorolásával (email cím, telefonszám, lakcím) a media@waterpolo.hu címre lehetett elküldeni, egy email címről két ingyen belépő igényelhető.

    Az olaszok elleni világliga-meccs kerete:

Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros) - kapusok
Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (UVSE), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Leimeter Dóra, Takács Orsolya (BVSC), Parkes Rebecca (Eger)

    A női világliga-selejtezők európai csoportjai:

A csoport: Oroszország, Görögország, Hollandia
B csoport: Olaszország, Magyarország, Franciaország

    A B csoport eddigi eredményei és további programja:

november 22.: Olaszország-Franciaország 14-4
november 29.: Franciaország-Magyarország 6-16
január 24.: Magyarország-Olaszország
február 21.: Magyarország-Franciaország
március 28.: Franciaország-Olaszország
április 19.: Olaszország-Magyarország

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com