Tizenhét magyar lép tatamira a Ludovika Arénában

A tervezett 18 helyett csak 17 cselgáncsozó képviseli a magyar színeket péntektől vasárnapig a budapesti Ludovika Arénában sorra kerülő U23-as Európa-bajnokságon.Nagy András, a szövetség (MJSZ) sportigazgatója közölte, a junior világbajnok Sáfrány Péter és a junior vb-bronzérmes, ifjúsági világbajnok Varga Brigitta is megbetegedett. "Nem koronavírusról van szó, de lázas állapot után nem szabad kockáztatni a fiatal sportolók egészségét" - jelentette ki Nagy András, hozzátéve, mindkét hiányzónak lesz helyettese, a férfiaknál a tartalékok közül a tavalyi junior Európa-bajnokságon bronzérmes Szegedi Dániel, a nőknél pedig Farkas Szilvia lép majd tatamira. A hazai válogatott így sem lesz teljes, 18 fős, mivel a korcsoportos magyar bajnok Igaz Laura térdsérülés miatt visszalépett, és az ő helyére nem nevez versenyzőt az MJSZ.
    

A koronavírus-járvány miatt a résztvevők ezúttal is buborékban lesznek, ahová csak alapos tesztelés után kerülhetnek be, illetve kizárólag a kijelölt szálláson vagy az esemény helyszínén tartózkodhatnak. A csarnokba ingyen juthatnak be a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők, akiknek maszkot kell hordaniuk az arénában.
    

A kontinensbajnokság résztvevői szerdán délután foglalták el a szálláshelyüket az Eb-re, amelynek programja pénteken és vasárnap 10, szombaton pedig 11 órakor kezdődik. Az első U23-as Eb-t 2003-ban rendezték Jerevánban, 2017-ben pedig Győr volt a házigazda. A magyarok ebben a korosztályban eddig 66 érmet - 25 aranyat, 10 ezüstöt és 31 bronzot - gyűjtöttek.


    Az Eb programja a magyarokkal:

    péntek:
    --------
10.00: előcsatározások
16.30: nyitóünnepség
17.00: döntők, bronzmérkőzések
Férfi 60 kg - Naji Dávid (Kaposvári JK), Vida András (Győri AC)
Férfi 66 kg - Szeredás Botond (Nippon Sport JC)
Férfi 73 kg - Szegedi Dániel (Ceglédi VSE)
Női 48 kg - Mamira Luca (Toto Sport)
Női 52 kg - Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti)
Női 57 kg - Kármán Andrea (UTE), Kriza Anna (Miskolci VSC)
Női 63 kg - Özbas Szofi (Békés Megyei Kano JSE)

    szombat:
    ---------
11.00: előcsatározások
16.00: döntők, bronzmérkőzések
Férfi 81 kg - Rajkai Róbert (MTK Budapest), Tóth Benedek (MTK Budapest)
Férfi 90 kg - Gőz Roland (MTK Budapest)
Férfi 100 kg - Vég Zsombor (Ceglédi VSE)
Férfi +100 kg - Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)
Női 70 kg - Czerlau Jennifer (Miskolci VSC)
Női 78 kg - Sági Nikolett (KSI SE), Farkas Szilvia (Győri AC)
Női +78 kg -

    vasárnap:
    -----------
10.00: előcsatározások
16.00: döntők, bronzmérkőzések
Vegyes csapatverseny (Szegedi Dániel, Szeredás Botond, Gőz Roland, Vég Zsombor, Sipőcz Richárd, Kármán Andrea, Kriza Anna, Özbas Szofi, Farkas Szilvia és Sági Nikolett)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com