Tizenkét magyar indul az ausztráliai döntőben

A magyar csapat több éremesélyes versenyzővel várja a triatlon világbajnoki sorozat csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő döntőjét az ausztráliai Wollongongban."Nemcsak a részvétel a fontos, azzal az elvárással érkeztünk, hogy minden versenyző váltsa be azokat az esélyeket, amikre hivatott" – fogalmazta meg a csapattal szembeni elvárásokat a helyszínen Lehmann Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke.

Lipták Tamás szövetségi kapitány elmondta, a versenyzők egy része Wollongongban, a pályához közel lakik, a másik fele alig húsz kilométerre a verseny helyszínétől, ami szintén kényelmes távolságnak mondható. Hozzátette, Ausztráliában csak most lett tavasz, a víz ezért tizennyolc és fél fokos volt az első méréseik alapján, azaz neoprénes úszásra számítanak.

"A tavalyi szereplésünk a négy éremmel extra volt, ezúttal a két érem lehet a realitás, de a versenyzőink jó formában vannak, sok fog múlni az átálláson" - hangsúlyozta.

Csütörtökön az U23-asok (Dobi Gergő, Kovács Gyula, Kropkó Márton, Horváth Karolina, Kropkó Márta), pénteken a juniorok (Holba Zsombor, Trungel-Nagy Zalán, Szalai Fanni, Szobácsi Laura) állnak rajthoz.

Szombaton a paraversenyzők (Mocsári Bence) és a korosztályos vegyes váltók (magyar vegyes váltó) lesznek érdekeltek, vasárnap pedig következik az elitverseny Lehmann Csongorral és Dévay Márkkal. Lehmann Csongor esetében a dobogós esélyeket az eddigi eredmények mellett a hatalmas rutin is erősíti, ezt emelte ki edzője, Lehmann Tibor:

"Csongor 2018-ban junior-vb-t nyert Ausztráliában, és minden évben versenyzünk az ehhez hasonló időzónában lévő Távol-Keleten, úgyhogy sok rutinunk van már e tekintetben is. Nagyon jól sikerült neki az augusztusi és a szeptember végi edzőtábora, ahogyan a különböző sorozatokban is sikeresen szerepelt. A Supertri-győzelme után hazajött Tiszaújvárosba, hogy ismerős körülmények között töltődjön fel mentálisan. Mivel az ő versenye lesz a legkésőbb a vb-döntőn, ezért ő utazott ki a legkésőbb."

Lehmann Csongor egy hete úgy nyilatkozott, szeretne dobogóra kerülni, és ezzel előre lépni összetettben az ötödik helyről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com