Tizenkilenc magyar egy éremért a Papp László Sportarénában

Hétfőtől vasárnapig 19 magyar cselgáncsozó részvételével rendezik meg a 31. világbajnokságot a budapesti Papp László Sportarénában, a szakvezetés egy érmet és egy pontszerző helyet vár a magyar küldöttségtől."Ez a minimális célkitűzés, két éremnek már nagyon örülnénk. Sajnos, Fogasy Gergő nyaki gerincsérve súlyosnak tűnik, remélhetőleg nem kerül sor műtétre, az ő helyére Ohát Zalán ugrott be" - mondta az MTI érdeklődésére Nagy András szakágvezető. "Nagy pozitívum ugyanakkor Karakas Hédi felépülése az újabb térdműtétje után, már a súlya is rendben van, és tudta vállalni az 57 kilót" - jelentette ki.

    
Az előző világverseny, az áprilisi Európa-bajnokság egyéni küzdelmeit két bronzéremmel zárta Varsóban a magyar csapat Csernoviczki Éva (48 kg), illetve Joó Abigél (78) révén. A csapatversenyben a Bartha Csaba, Szabó Frigyes, Csoknyai László, Vér Gábor, Bor Barna összeállítású férfi válogatott ugyancsak a dobogó alsó fokára állhatott fel.
    

Az első magyarországi vb-n a férfiaknál és a nőknél is teljes lesz a keret, azaz 18 dzsúdóst nevezett be a magyar szövetség (MJSZ). Egyedül a női 63 kilogrammban nem lesz hazai induló, női 52, 78 és +78, illetve férfi 81, 90 és 100 kilóban viszont ketten is tatamira lépnek. A csapatversenyre Szabó Frigyest (73 kg) is jelölte az MJSZ.
    

A Papp László Sportarénában mutatkozik be a vegyescsapatok versenye, mivel ez a szám már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában. A csapatversenyen hat-hat fő küzd meg egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában. Ha 3-3-mal zárulnak a meccsek, akkor a bemutatott akciók értéke dönt, ipponért 10, vazaariért pedig 1 pont jár.
    

Az előző, 2015-ös vb-n a 16 fős magyar válogatott Csernoviczki Éva (48 kg), Karakas Hedvig (57), Ungvári Miklós (73), Tóth Krisztián (90) és Bor Barna (+100) révén öt hetedik hellyel zárt Asztanában. A kazahsztáni csapatversenyeken nem indultak a magyarok. Ami a budapesti vb pénzdíjait illeti, az összdíjazás - a sportág történetében példátlan módon - egymillió dollár lesz. Az egyéni küzdelmekben az aranyérem mellé 26 000 (6,7 millió forint), az ezüsthöz 15 000 (3,9 millió forint), a bronzhoz pedig 8000 dollár (2 millió forint) jár. A vasárnapi csapatverseny győztese 90 ezer dollárt vihet haza, a másodikok 60 ezer, a harmadikok pedig 25 ezer dollárt kapnak.

    
    A magyar vb-csapat:
    -------------------
    férfiak:
60 kg: Szabó Csaba (Kecskeméti JC), 73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE), 81 kg: Csoknyai László (Atomerőmű SE), Ungvári Attila (Ceglédi VSE), 90 kg: Tóth Krisztián (KSI SE), Vér Gábor (BHSE), 100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Ohát Zalán (Ceglédi VSE), +100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)


    nők:
48 kg: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya), 52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Szabó Katinka (Százhalombatta Judo SE), 57 kg: Karakas Hedvig (BHSE), 70 kg: Gercsák Szabina (Hell-Miskolci JC), 78 kg: Joó Abigél (KSI SE), Salánki Evelin (BHSE), +78 kg: Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai Judo Club), Kárpáti Emese (KSI SE)


Csak a csapatversenybe nevezték: Szabó Frigyes (73 kg, Leányvár SE).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com