Tizenkilenc ország száz kosarasa játszik a hétvégén Szolnokon a FIBA 3x3-as tornán

Hétvégén a szolnoki Tiszai Hajósok Terén rendezik meg az Európa Kupa-selejtező U18-as FIBA 3x3-as kosárlabdatornát, amelyen 19 ország 25 csapata szerepel.Szabó István, Szolnok alpolgármestere a pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a tavaly megrendezett FIBA 3x3 U18-as Európa-bajnoki selejtezők és az idén januári, valamint júliusi Fast Track-tornák után újabb nagyszabású kosárlabdatornára kerül sor Szolnokon, s ez a magyar kosárlabdának és a városnak nagy megtiszteltetés.

Hozzátette: az esemény helyszíne a megújult Tiszai Hajósok Tere lesz, amely színvonalas éttermeivel, sétálóutcáival és a Tisza közelségével a város egyik legszebb és legfrekventáltabb színtere. Rózsa József, a szervező Szolnoki Sportcentrum vezetője elmondta: 19 ország, 25 csapata és 100 játékosa mérkőzik meg az Európa Kupa-selejtező U18-as FIBA 3x3-as kosárlabdatornán. A lányoknál és a fiúknál is 6-6 csapat jut be az Európa Kupa döntőjébe.


A 3x3 elleni kosárlabda világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, ezt mi sem igazolja jobban, hogy nyár elején örömteli hírt közölt a sportág szerelmeseivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: a 2020-as tokiói olimpián már a 3x3 is ott lesz a programban - közölte. Véleménye szerint ez különösen kiemelkedő hír a magyaroknak, akik női vonalon világbajnoki ezüstérmesek, s a férfiak is ott vannak a közvetlen élmezőny nyomában.


Kiemelte: az U18-as lányok világbajnoki negyedik hellyel a tarsolyukban érkeznek a tornára, s a fiúk is ott voltak a világbajnokságon a legjobb nyolc között. A Szolnoki Sportcentrum vezetője közölte: a rendezvény már pénteken megkezdődik a szabadtéri délutáni edzésekkel, majd szombaton 13 órától a csoportmérkőzésekkel folytatódik, a vasárnap 11 órás kezdéssel a helyosztókra kerül sor.


A sportrendezvény programját színesíti a vasárnapi zsákolóverseny, a késő estébe nyúló program hangulatát a mérkőzések után dj biztosítja.     A kosárlabda speciális, ám rendkívül népszerű változatának számító 3x3 célja, hogy egyedi szabályrendszerével - kisebb létszám, kevesebb támadóidő, valamint pályaméret - és szabadtéri, streetballhoz hasonló stílusával még élvezetesebbé tegye a sportrajongóknak ezt a mozgásformát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com