Tizennégy ország 230 versenyzője indul a légfegyveres Hungarian Openen

Komoly mezőny, 14 ország 230 versenyzője vesz részt szombaton és vasárnap a légfegyveres Hungarian Openen a nyíregyházi Continental Arénában.A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) szerdai sajtótájékoztatóján Molnár László nemzetközi igazgató elmondta, hogy a szövetség a sportág népszerűsítése érdekében a hagyományos 10 méteres nemzetközi versenyt az ország minél több pontjára szeretné elvinni, s most a szabolcsi megyeszékhelyre esett a választás.

   
Jelezte, Nyíregyházán a csarnok adottságai lehetővé teszik, hogy az alapversenyeket és a finálékat egy légtérben rendezzék meg. Az alapra 44, a finálékra pedig tíz lőállást állítanak fel.

Győrik Csaba szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a magyar válogatott keretből szinte mindenki indul, kivételt a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Sidi Péter jelent.


A szakvezető hangsúlyozta, a Hungarian Open fontos állomása a jövő februári, győri 10 méteres Európa-bajnoki felkészülésnek, kiváló alkalmat nyújt a hazai lövőknek, hogy a nemzetközi elit tagjaival versenyezzenek, például a viadal legnagyobb külföldi sztárjának számító szerb Zorana Arunoviccsal, a légpisztoly Eb-címvédőjével.
    

Sidivel ellentétben Péni István ott lesz Nyíregyházán, ahol folytathatja idei parádés sorozatát. A 20 éves puskás kiemelkedő évet produkált, melyre október végén a világkupadöntőben légpuskásban szerzett arany- és az összetettben elért bronzérmével tette fel a koronát. Az UTE kiváló lövője a sajtóeseményen elsősorban a jövő évi feladatokról beszélt, hangsúlyozva, hogy a győri kontinensviadal kiemelt állomása lesz 2018-nak, a főverseny azonban egyértelműen a szeptemberi világbajnokság, melyen már olimpiai kvótát lehet szerezni.
    

"A vb-n saját magam elvárásainak szeretnék megfelelni. Az egyéni csúcsokkal már elégedett lennék" - jegyezte meg, azzal ugyanis légpuskában és a 3x40 lövéses összetett számban is biztosan döntőbe kerülne, finálés legjobbjaival pedig kvótát szerezne. A sajtótájékoztatón Nagy György, az MSSZ elnöke bejelentette, hogy az idei év legjobb magyar lövőjének Pénit, illetve a hozzá hasonlóan utolsó éves junior Major Veronikát választotta a szövetség.  
    

A győri Eb előkészületeiről Sinka László főtitkárt adott felvilágosítást, megjegyezve, hogy szeretnék a 2016-os, szintén győri Európa-bajnokság színvonalát felülmúlni a rendezés terén. Amint jelezte, komoly feladatot jelent, hogy a szokásosnál jóval hosszabb lesz, nyolc versenynapból áll majd a program, mivel az első két napon ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyekre kerül sor. Mint mondta eddig 42 ország jelezte részvételét, ám a szám minden bizonnyal nőni fog január közepéig, a nevezési határidő lejártáig.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

http://ujhazak.com