Több balszerencsés tényező befolyásolta a magyar csapat szereplését

Galambos Péter hajóproblémája, Pétervári-Molnár Bendegúz betegsége és Bertus Kitti kisebb deréksérülése kedvezőtlenül befolyásolta a magyar csapat szereplését a vasárnap véget ért bledi evezős Európa-bajnokságon.Lőrincz Attila szövetségi kapitány az Eb előtt Galambos Péter formáját emelte ki, elmondása szerint évek óta nem volt ennyire kiegyensúlyozott a teljesítménye. A szakvezető a versenyt követően az MTI-nek megerősítette, hogy a könnyűsúlyú egypár kétszeres Európa-bajnokának - valószínűleg a szállítás közben - elrepedt a hajója villája, amitől instabillá vált az előfutamban, majd a reményfutamban kölcsönhajóval versenyzett, de nem tudta felvenni a küzdelmet az A döntős helyekért.


Az olimpia programjában nem szereplő szám vasárnapi B döntője előtt megérkezett az új alkatrész, és Galambos saját hajójában az utolsó futamban csaknem tíz másodpercet vert a mezőnyre. A kétszeres olimpikon Pétervári-Molnár Bendegúz ideje az előfutamban még elmaradt a tőle elvárt eredménytől, a reményfutamban azonban a kapitány szerint beállította egyéni legjobbját (6:50.55 perc), amellyel 18 másodpercet javított előző napi teljesítményén.


A harmincéves sportoló szombaton már gyengének érezte magát, de még rajthoz állt a középfutamban, majd estére belázasodott, és vasárnap már nem is tudta vállalni a B döntőt. A kapitány megjegyezte, hogy a lengyel csapatból is többen lebetegedtek a verseny végére. Bertus Kitti hasonlóan hullámzó versenyt tudhat maga mögött, mivel Pétervári-Molnárhoz hasonlóan a reményfutamban 17 másodpercet faragott időeredményén, ám a balszerencse őt sem kerülte el, derékfájdalmai miatt a középfutamban gyengébben teljesített, vasárnapra azonban javult az állapota. A nehézségekkel megküzdő magyar csapat így egy hetedik, három 12., egy 14., és egy 17. hellyel zárta a szlovéniai kontinensviadalt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com