Több játékelemben is javulni kell az aranyérem megszerzéséhez
A magyar férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, ifjabb Nagy Péter tudja, mi vezethet sikerre az Európa-liga ezüst divíziójának svédek elleni, oda-visszavágós döntőjében, amelynek első mérkőzése csütörtökön lesz Kecskeméten.
Az európai rangsorban 27. nemzeti csapat négy könnyed győzelemmel kezdte az alapszakaszt, az utolsó hétvégéig csak egyetlen szettet veszített el Azerbajdzsán ellen: a luxemburgiakat, az izlandiakat és a georgiaiakat egyaránt 3-0-ra verte. Az ötödik játéknapon, Ausztriában aztán viszonylag simán, három játszmában kikapott Svédországtól (30.), így az utolsó mérkőzésen az osztrákok elleni 3-0-s sikerre volt szüksége a válogatottnak ahhoz, hogy döntőbe jusson: ez összejött Horváth Kristóféknak, akik így egy héttel és két mérkőzéssel meghosszabbították a nemzeti együttes programját.
"A svédek elleni vereség részben annak volt köszönhető, hogy az egy héttel korábbi, kecskeméti mérkőzések után a fiúkat annak ellenére is némileg váratlanul érte az ellenfél játékának színvonala, hogy erre igyekeztünk felkészíteni őket" - mondta az MTI-nek ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány arra utalva, hogy a magyarországi fordulóban Izland és Georgia teljesítménye is jócskán elmaradt a magyarokétól.
A szakember éppen ezért különösen büszke volt tanítványaira amiatt, hogy másnap sikerült játszmaveszteség nélkül legyőzni az osztrákokat, s ezzel a magyarok - a luxemburgiakkal szembeni jobb pontarányuknak köszönhetően - 2023 után ismét döntőt játszhatnak a másodosztálynak számító ezüst divízióban.
"Előzetesen a videók alapján a svédek nyitásai kevésbé tűntek agresszívnak, mint amit aztán múlt szombaton élőben tapasztaltunk, de nem ezen múlt az összecsapás, mert a fogadásunk rendben volt. Az ellenfél sokkal jobban sáfárkodott a köztes játékból való támadásokkal, ez volt a vereségünk fő oka" - elemezte az első svédek elleni meccsen történteket a szövetségi kapitány.
Nagy Péter kiemelte, csapata a fogadásokból való direkt támadásoknál nem volt kellően hatékony, és "a továbbjátszásokat sem találták meg", ezeken, illetve a védekezésen mindenképpen igyekeznek javítani a döntőig, mert mindkettő kulcsfontosságú lesz a remélt sikerben.
"Azt gondolom, ha ezekben a játékelemekben előre tudunk lépni, akkor jó koncentrációval hazai pályán meg tudjuk nehezíteni a svédek dolgát" - mondta Nagy Péter.
A magyarok a két évvel ezelőtti ezüstérem előtt 2021-ben állhattak dobogón az Európa-liga második vonalában, ahol akkor bronzérmesek lettek. A svédek 2018 óta először vesznek részt az El-ben.
A sorozat győztese az aranyérem mellett 40 ezer euróval gazdagodik és jövőre az elitnek számító arany divízióban indulhat, míg a második helyen záró válogatott 25 ezer eurót kap.
A döntő menetrendje:
július 3., csütörtök: Magyarország-Svédország, Kecskemét 18.30
július 6., vasárnap: Svédország-Magyarország, Umea 17.00
(Forrás: MTI)
Az európai rangsorban 27. nemzeti csapat négy könnyed győzelemmel kezdte az alapszakaszt, az utolsó hétvégéig csak egyetlen szettet veszített el Azerbajdzsán ellen: a luxemburgiakat, az izlandiakat és a georgiaiakat egyaránt 3-0-ra verte. Az ötödik játéknapon, Ausztriában aztán viszonylag simán, három játszmában kikapott Svédországtól (30.), így az utolsó mérkőzésen az osztrákok elleni 3-0-s sikerre volt szüksége a válogatottnak ahhoz, hogy döntőbe jusson: ez összejött Horváth Kristóféknak, akik így egy héttel és két mérkőzéssel meghosszabbították a nemzeti együttes programját."A svédek elleni vereség részben annak volt köszönhető, hogy az egy héttel korábbi, kecskeméti mérkőzések után a fiúkat annak ellenére is némileg váratlanul érte az ellenfél játékának színvonala, hogy erre igyekeztünk felkészíteni őket" - mondta az MTI-nek ifjabb Nagy Péter szövetségi kapitány arra utalva, hogy a magyarországi fordulóban Izland és Georgia teljesítménye is jócskán elmaradt a magyarokétól.

Hozzászólások