Több mint 110 ország 860 versenyzője minden idők legnagyobb versenyén

Minden idők legnagyobb birkózó eseménye kezdődik meg szombaton Budapesten - jelentette ki az idei világbajnokságról Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, aki biztos benne, hogy lesz oka gratulálni a magyar szervezőknek a jövő vasárnapi záráskor.A világbajnokság szerdai sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a szervező bizottság és a magyar szövetség elnöke számadatokkal támasztotta alá Lalovic szavait, jelezve, hogy 114 ország 860 birkózója nevezett, amire korábban a sportág egyetlen eseményén sem volt példa. Hozzátette, összesen 2000 akkreditált vendéget várnak, akik már 15 ezer vendégéjszakát foglaltak le a fővárosban.

   
Az UWW vezetője arról is beszélt, hogy izgatott, s egészen a verseny rajtjáig az is lesz, de nagyon várja már a viadalt. "Ez a vb még nagyobbá teszi ezt az országot, s természetesen a sportágunkat is"- fogalmazott. "Még nem ért véget a munkánk, sőt, az eddigi csak az előjáték volt" - emelte ki Németh Szilárd, jelezve, hogy az elmúlt években több fontos versenyt rendezett a szövetség, mások mellett 2016-ban a nem olimpiai súlycsoportok vb-jét, s minden verseny után pozitív visszajelzést kaptak a résztvevőktől. "Azt hiszem, mondhatjuk, hogy ezek a bemelegítő viadalok jól sikerültek." - mondta.
    

Az MBSZ első embere azt is megemlítette, hogy a jegyértékesítés jól halad. Eddig 40 ezer belépőt adtak el, s a fokozott nemzetközi érdeklődést jól tükrözi, hogy 60 országból vásároltak jegyeket. Kiemelte azt is, hogy az M4 Sporton a kilenc nap során napi tíz óra közvetítés lesz majd látható. Németh Szilárd külön köszönetet mondott a magyar kormánynak, amiért az első pillanattól kezdve pártolta a rendezést. Kiemelte, hogy nagy támogatást kapott a magyar csapat a vb-felkészülésre, így a versenyzők mindent megkaptak, amit csak kértek, igazi "XXI. századi" körülményeket biztosítottak számukra.
    

Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár a világbajnokság Magyarországot és fővárosát érintő pozitív hatásait emelte ki. Mint mondta, kézzel fogható eredménye, hogy rengetegen érkeznek ide, a 15 ezer már lefoglalt vendégéjszaka szerinte biztosan 20 ezerig emelkedik majd. "Emellett egy ilyen verseny brutális Budapest-reklám, amely pénzben meg nem fizethető" - hangsúlyozta Fürjes. Szintén fontos hozadéka a vb-nek szerinte a sportágfejlesztés Magyarországon, s hogy összekovácsolja az országot.
    

Fürjes Balázs megemlítette, hogy 15 éve adták át az Papp László Sportarénát, s a világbajnokság jó ünnepe az évfordulónak. A sajtótájékoztató különleges eseménye volt, amikor Patai Tibor, a Magyar Nemzeti Bank Készpénzlogisztikai Igazgatóságának vezetője bemutatta, s egyúttal ünnepélyesen kibocsátotta az 50 forintos pénzérmét, amely a világbajnokságra készült, kétmillió példányban.


Az érme előlapja az eredetivel megegyező, a hátoldalán pedig Kósa István tervei alapján készült birkózó dobás látható, a félkörben futó "birkózó-világbajnokság" felirat alatt. Az 50 forintos első napi veretéből 12 ezret díszcsomagolásban adott ki az MNB. Számozott díszcsomagolt példányt kapott Nenad Lalovic, Németh Szilárd, Fürjes Balázs, Bacsa Péter, a szervezőbizottság igazgatója és a tervező Kósa István is.
    

Szintén most mutatták be a vb medáljait, melyek közül az első aranyat Németh Szilárd Lalovic nyakába akasztotta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com