Több mint 2300 gyermek vett részt a "Bringázz a suliba!" őszi tesztidőszakán
Több mint 2300 gyermek vett részt a Bringázz a suliba! őszi tesztidőszakán - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a program tesztidőszakában résztvevő intézményekben "matricagyűjtéssel ösztönözték a gyerekeket az aktív iskolába járásra", és 2300 gyermeket elérve gyűjtötték be az első tapasztalatokat. Kiderült például, hogy a tanórákon a gyerekeknek így könnyebb volt monotonabb feladatokat végezniük - írták.
Az államtitkárság felidézte, hogy Magyarországon 2007 óta zajlik a Bringázz a munkába! kampány, amelynek célja, hogy minél többen használják a kerékpárt a mindennapi közlekedésre, idén ősszel pedig elindult "a kifejezetten az oktatási intézményekbe érkezőket célzó kezdeményezés" a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív mobilitási főosztálya szervezésében.
A Bringázz a suliba! keretében a kerékpárral, netán rollerrel (hivatalos megfogalmazásban: saját erőből hajtott guruló eszközzel) iskolába érkező gyerekek matricákat gyűjtve versenghettek szeptember 15. és október 22. között. Az általános iskolás tanulók minden nap két matricát szerezhettek, az egyik a személyes füzetükbe került, a másik egy központi helyen kihelyezett plakátra, ahol az osztályonkénti versengés volt követhető.
Mint írták, a lengyelországi Gdanskból indult hasonló kezdeményezés (Rowerowy Maj) mintájára szervezett pilot programban hat település tizenegy iskolájában több mint 2300 gyereknek volt lehetősége matricát gyűjteni.
A nyereményeket az önkormányzatok ajánlották fel, voltak, akik kerékpáros kiegészítőket, mások sportszervásárlási utalványt kaptak, a legaktívabb osztályok nyereménye pedig egy külön biciklitúra is lehetett.
Az államtitkárság közleménye szerint akadt olyan intézmény, ahol a hat résztvevő osztályból 29 gyereknek teljesen betelt a füzete, vagyis ők minden körülmények között, a kampány valamennyi napján fenntartható módon érkeztek iskolába.
"Általános visszajelzés volt, hogy motiválta a gyerekeket a program, a legtöbb helyen napi szinten számolgatták, hogy éppen kinek az osztálya hol tart, de olyan település is akadt, ahol a polgármester is kerékpárra ült a kampány hatására" - írták.
A pedagógusi visszajelzések sorában elhangzott, hogy a reggeli biciklizés után a gyerekeknek könnyebb volt monotonabb feladatokat végezniük - tettek hozzá. A program céljai között szerepelt "a mindennapos kerékpározás fiatalok közötti népszerűsítése, a közösségépítés, de kiemelten az is, hogy csökkenjen a benzingőz az iskolák kapuinál, hiszen minél többen érkeznek aktív közlekedési módokkal, annál kisebb lesz az autóforgalom" - mutattak rá.
Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság munkatársai már a minden iskolára kiterjesztett tavaszi programon dolgoznak, folytatva az egészséges életmódra és a fenntartható közlekedésre irányuló szemléletformáló programot - áll a közleményben.
(Forrás: MTI)
A közlemény szerint a program tesztidőszakában résztvevő intézményekben "matricagyűjtéssel ösztönözték a gyerekeket az aktív iskolába járásra", és 2300 gyermeket elérve gyűjtötték be az első tapasztalatokat. Kiderült például, hogy a tanórákon a gyerekeknek így könnyebb volt monotonabb feladatokat végezniük - írták.Az államtitkárság felidézte, hogy Magyarországon 2007 óta zajlik a Bringázz a munkába! kampány, amelynek célja, hogy minél többen használják a kerékpárt a mindennapi közlekedésre, idén ősszel pedig elindult "a kifejezetten az oktatási intézményekbe érkezőket célzó kezdeményezés" a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív mobilitási főosztálya szervezésében.

Hozzászólások