Tokióig hosszabbított szerződést egyik szponzorával az MPB

A K&H csoport tízéves együttműködés után újabb négyéves ciklusra meghosszabbította támogatási szerződését a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB).

A riói paralimpia megnyitója előtt két nappal tartott budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, a megállapodás értelmében a bank az MPB ezüst fokozatú támogatója és a magyar paralimpiai csapat pénzintézete marad Tokióig.

rio 2016

Az MPB és a K&H hétfői sajtóeseményén Horváth Magyary Nóra, a pénzintézet kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy a bank 2006 óta támogatja az MPB-t, azonban nemcsak a kiemelt sportesemények idején, hanem a felkészülés alatt is.

Hendrik Scheerlinck vezérigazgató kiemelte, a 2016-os év nemcsak a XXXI. nyári olimpia és a XV. nyári paralimpia éve, hanem azért is nevezetes, mert éppen tíz éve támogatják az MPB-t és a szerdán kezdődő játékok már a negyedik közös eseményük.

"Amellett, hogy az MPB ezüst fokozatú támogatója és a csapat pénzintézete vagyunk, paralimpiai kártyaprogramunk révén egyénileg is támogatjuk a parasportolókat.

Ennek keretében az elmúlt tíz évben tizenhét sportoló és két segítő munkájához járultunk hozzá több mint tizenöt millió forinttal. A riói paralimpián résztvevő negyvenhárom versenyző közül tizenhárman e kártyaprogram támogatottjai" - mondta a vezérigazgató.

Hangsúlyozta, támogatásukkal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a társadalomnak van egy csoportja, amely több segítségre szorul, ezért döntöttek úgy, hogy a tokiói paralimpiáig meghosszabbítják a szerződést.

"Fontos pillanathoz érkeztünk a mai napon, amikor aláírjuk a szerződést" - kezdte beszédét Szabó László, az MPB elnöke. "Az elmúlt tíz évben a partnerek megismerték egymást, és tudjuk, hogy ez az együttműködés mélyebb egy marketing-tevékenységnél.

A riói versenyzőink közül többen nem juthattak volna ki a paralimpiára a bank egyénre szóló támogatása nélkül" - hangsúlyozta az elnök.

A magyar paralimpiai csapat utolsó csoportja - hat vívóval, négy kajak-kenussal, valamint egy-egy erőemelővel és vívóval - kedden 18.25 órakor indul Rio de Janeiróba.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com