Törökország hatvanéves magyar példát másolt

Hat évtizeddel ezelőtti magyar példát követtek a törökök, amikor Arda Güler és Kenan Yildiz személyében két tinédzser is helyet kapott kezdőcsapatukban az osztrákok ellen 2-1-re megnyert keddi nyolcaddöntős meccsen a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Magyarország az 1964-es Eb-n Bene Ferenc és Varga Zoltán révén játszatott két tizenévest is kezdőtizenegyében a Dánia elleni, harmadik helyért rendezett találkozón. A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) emlékeztetett rá, a keddi összecsapáson Güler a harmadik olyan tinédzserré lépett elő az angol Wayne Rooney és a portugál Cristiano Ronaldo után, aki gólt szerzett és gólpasszt is adott ugyanazon a kontinensviadalon.


Az osztrákok ellen az ő szögletét követően bombázott közelről a hálóba már az első percben a meccsen amúgy duplázó Merih Demiral. A török védő történelmi találatot jegyzett: az alig 57 másodperc elteltével született gólja ugyanis minden idők leggyorsabbja az Eb-k kieséses szakaszában. Demiral e mutatóban a lengyel Robert Lewandowskit múlta felül, aki Portugália kapuját 100 másodperc után vette be a 2016-os Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
   

Az IFFHS megjegyezte, hogy török futballista tartja a rekordot a kieséses etapban esett leggyorsabb vb-gólt illetően is: Hakan Sükür a harmadik helyért vívott meccsen, 2002-ben a Koreai Köztársaság ellen 11 másodperc elteltével volt eredményes. Nevezetesnek számít az osztrákok kedd esti szépítő találata is, még ha sokra nem is mentek vele: 0-2 után Michael Gregoritsch szerezte a 2024-es Európa-bajnokság 100. gólját.
    

A másik nyolcaddöntős összecsapásról írva az IFFHS érdekességként azt említette, hogy a Romániát 3-0-ra kiütő Hollandia 2008 óta először jutott be az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. Ugyanakkor Románia tovább rontotta Eb-mérlegét: eddigi 20 meccséből csak kettőt nyert meg, s hat döntetlen mellett 12. vereségét szenvedte el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com