Történelmi aranyérem kapujában a magyar atlétika

A kalapácsvető Halász Bence révén egyértelmű aranyesélyese is van a szombaton kezdődő tokiói atlétikai világbajnokágon induló magyar csapatnak, mely 17 sportolóval vesz részt az év csúcseseményén."Ki kell mondani, hogy Bence azok közé tartozik, akik megnyerhetik a vb-t" - jelentette ki az MTI-nek Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója, aki az elmúlt napokat a csapat tagjaival Ucunomijában töltötte, ahol a magyarok minden igényt kielégítő körülmények között akklimatizálódhattak a vb-re.

A sportvezető nem véletlenül fogalmazott határozottan a Dobó SE kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai ezüstérmes klasszisáról, ugyanis Halász a nyáron kiemelkedő formában versenyzett, egyéni csúcsát augusztusban 83,18 méterre javította, amivel vezeti a világranglistát. Ráadásul kétszer is sikerült legyőznie az elmúlt két évben egyeduralkodó, olimpiai és vb-címvédő kanadai Ethan Katzberget.

"Az első feladat Bence számára is, hogy a vasárnapi selejtezőből a döntőbe jusson, aztán az fog dönteni, hogy a keddi döntőben ki mit visz be magával a dobókörbe. Mentálisan, fizikálisan milyen állapotban lesz" - mondta Scheidler Géza, megjegyezve, hogy a mezőny nagyon erős, hatan is 81 méter feletti dobásra képesek, így senki sem mehet biztosra.

Az aranyérem történelmi siker lenne a magyar atlétika számára, mivel az eddigi 19 szabadtéri világbajnokságon hét ezüst- és nyolc bronzérem volt a magyar termés, a világbajnoki diadal még várat magára.

A magyar (arany)éremesély valóra váltása egyértelműen Halász Bence szereplésén múlik, ugyanakkor a csapatban mások is vannak, akik emlékezetes eredményt produkálhatnak.

Scheidler Géza elmondta, az érem mellett egy további döntős szereplésben reménykedik, illetve abban, hogy a csapatból többen lesznek olyanok, akik képesek lesznek az előfutamból középdöntőbe jutni.

Az akklimatizáció a sportszakmai igazgató elmondása szerint jól sikerült, nem csupán Halász Bence, hanem a többiek is jó állapotban vannak. Mint megjegyezte, a japán időjárás legnagyobb kihívása a magas páratartalom, ami elsősorban az állóképességi számokban indulók helyzetét nehezíti meg. Hozzátéve, hogy a mezőny valamennyi tagjának nehézséget jelent mindez, így egyéni csúcsok nem várhatóak a gyalogló számokban, vagy maratonfutásban, jó taktikával és megfelelő ütemű frissítésekkel viszont van esélye a magyar versenyzőknek a világranglistán elfoglalt helyezésüknél előrébb végezni.

Tokió legutóbb 1991-ben adott otthont szabadtéri világbajnokságnak és azon a vb-n a legnagyobb magyar sikert ezüstérmével a rúdugró Bagyula István érte el. Némileg sorsszerűnek nevezhető, hogy a férfi rúdugrás vb-mezőnyében hosszú idő után ismét Tokióban lesz magyar, Böndör Márton, akit Scheidler Géza az U20-es Európa-bajnok kalapácsvető Szabados Árminnal együtt azok közé sorolt, akiken biztosan nem lesz teher.

"Böndör Marci és Szabados Ármin azok, akik csak nyerni jöttek ide, mivel akkora fejlődést mutattak idén, ami fantasztikus" - emelte ki a szakember, hozzátéve, egyiküknél sem elképzelhetetlen, hogy döntőbe jutnak, mégis, különösen Böndör esetében a finálé szenzációt jelentene. Női rúdban viszont jobb esély van a magyar döntős szereplésre. - "Női rúdugrónk, Klekner Hanga sokkal tapasztaltabb Böndörnél, vb-n és olimpián is közel volt már fináléhoz. Remélem, most sikerül neki egy újabbat lépni előre."

A 100 és 200 méter országos csúcstartója, Takács Boglárka és a férfi 400 magyar rekordere, Molnár Attila is túlvan már néhány világversenyen. Előbbi júniusban 11.06 másodperccel megnyerte a csapat Eb-n a klasszikus vágtaszámot, utóbbi pedig márciusban fedettpályás Eb-győztes lett, s a szabadtéri szezon nagy részét ugyan kihagyta, de augusztusban 44.74 mp-re javította saját csúcsát. Esetükben az elődöntőbe jutásra lehet számítani, az egyéni csúcsaik megjavításával pedig akár még komolyabb sikerre is képesek lehetnek.

Az előfutamból egyértelműen esélyes lehet a továbbjutásra a 400-as Enyingi Patrik, aki 44.84-gyel június végétől bő egy hónapig társcsúcstartó volt Molnárral. Továbbá a két 100 gátas, Kozák Luca és Tóth Anna is elődöntőbe juthat, míg férfi kalapácsvetésben a harmadik magyar, Rába Dániel bravúrral továbbjuthat a selejtezőből.

Scheidler Géza beszélt arról is, hogy csütörtökön tette át a székhelyét Tokióba a csapat, melynek minden tagja jó állapotban van, egészséges és izgatottan várja a rajtot.

A világbajnokság szombaton a férfi és női gyaloglók 35 kilométeres versenyével rajtol és jövő vasárnap zárul. A 20. szabadtéri vb-n 17 sportoló képviseli a magyar színeket, akik közül a gyalogló Venyercsán Bence (20 km, 35 km) és Takács Boglárka (100 m, 200 m) szerepel több számban is.

A magyar vb-csapat:

férfiak:

Böndör Márton (rúdugrás), Enyingi Patrik (400 m), Halász Bence (kalapácsvetés), Molnár Attila (400 m), Rába Dániel (kalapácsvetés), Szabados Ármin (kalapácsvetés), Venyercsán Bence (20 km és 35 km gyaloglás)

nők:

Bátori Lilianna (magasugrás), Kozák Luca (100 m gát), Klekner Hanga (rúdugrás), Madarász Viktória (35 km gyaloglás), Mátó Sára (400 m gát), Németh Zsanett (kalapácsvetés), Spiller Tiziana (20 km gyaloglás), Szabó Nóra (maraton), Takács Boglárka (100 m, 200 m), Tóth Anna (100 m gát)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com