Történelmi siker a magyar uszonyos és búvárúszó válogatottól

A csengtui Világjátékok egyik legfényesebb teljesítményét a magyar uszonyos és búvárúszó válogatott érte el: hat arany-, négy ezüst- és egy bronzéremmel zárták a világversenyt.Gémesi György, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke történelminek nevezte a szereplést.

"Tudtuk, hogy erős csapat érkezik, a szakemberek előre jelezték: itt bárki felérhet a dobogóra. A versenyzők és edzőik kiválóan időzítették a formát, mindenki a maximumot nyújtotta.

Ilyen éremesőt, ilyen sorozatos sikerélményt még nem éltem át" – fogalmazott az elnök a szervezet hírlevelében.

Gémesi kiemelte, a Világjátékok színvonala, szervezettsége és presztízse ma már közelít az olimpiai eseményekéhez, ezért a sportirányításnak és a szakmának is fel kell ismernie a benne rejlő lehetőségeket.

"Ezek az eredmények világcsúcsokkal párosultak, és komoly marketingértéket képviselnek. Nekünk itthon is komolyan kell venni a felkészülést, akár négyéves ciklusban gondolkodva, ahogy az olimpiai sportágaknál" - mondta Gémesi.

Az elnök szerint a mostani siker lendületet adhat a sportág népszerűsítésének: a cél a versenyzői létszám növelése, az edzők munkakörülményeinek javítása, valamint a vízfelületek bővítése. A fiatalok megszólítása érdekében a szövetség uszodai bemutatókat és családi programokat tervez, hogy közelebb vigye az uszonyos úszást a nagyközönséghez.

"Ez a sportág ugyanolyan látványos és izgalmas, mint az úszás, csak más eszközzel és más dinamikával. Ráadásul átjárás is van a két szakág között. Most nem a túlélés a cél, hanem a fejlesztés: előre kell lépni, hogy megőrizzük és tovább erősítsük helyünket a világ élvonalában" – hangsúlyozta Gémesi György.

Kínában Senánszky Petra és Kiss Nándor két-két aranyérmet nyert, míg Törőcsik Zsófia és Szabó Szebasztián egy-egy arany és egy-egy ezüst éremmel gazdagodott. Ezüstérmet szerzett Blaszák Lilla és Pernyész Dorottya, bronzérmet pedig Mozsár Alex hozott haza.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com