Tóth is befejezte, helyezetlenül zártak a magyarok

Szabó Frigyes után Tóth Benedek is kikapott, így a magyarok helyezetlenül zárták a prágai cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapját.A 81 kilogrammos Tóthra a nyolcaddöntőben a 2018-ban Eb-ezüstérmes belga Sami Chouchi várt. Első találkozójukon kezdettől fogva az ellenfél irányított, de a Rákosvidéke Hajtós DSE 20 éves versenyzője - aki februárban bronzérmet nyert a felsőőri (Oberwart) világkupa-versenyen - bravúrosan kitornázta magát egy kemény karfeszítésből. Nem sokkal később a 27 éves rivális villámgyorsan lecsavarta a földre Tóthot, és máris vazaarival vezetett, majd újabb földharc következett, és a második gyilkos erejű karfeszítésből már nem volt menekvés: a magyar dzsúdós 57 másodperccel a vége előtt lekopogta ellenfele akcióját.    

    
Előzőleg a 73 kilós Szabó Frigyes a 32 között kikapott, így a magyarok számára befejeződött a pénteki versenynap az O2 Arenában. A válogatott az 57 kilós Karakas Hedvig pénteki diadala révén egy aranyéremnél tart a cseh fővárosban. Az Eb szombati zárónapján a nőknél +78 kilóban Szigetvári Mercédesz (Mogyi Bajai JC), míg a férfiaknál 90 kilóban Tóth Krisztián (Pénzügyőr SE) és Gőz Roland (MTK Budapest), 100 kilóban Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE) és Vég Zsombor (Ceglédi VSE), +100 kilóban pedig Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE) képviseli a magyar színeket.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com