Tóth Ivett olimpiai kvótát szerezhet
Szerdától szombatig rendezik meg Helsinkiben a műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságot, melyen Tóth Ivett kvótát szerezhet a jövő februári, pjongcsangi téli olimpiára. A férfiaknál és a nőknél is 24 indulási jogot osztanak ki, jégtáncban 19-et, míg párosban 16-ot. Engi Klára, a magyar szövetség (MOKSZ) pontozásos ágazati igazgatója szerint Tóth Ivettet semmi sem hátráltatta a felkészülésben, bár a januári Európa-bajnokság után, melyen nyolcadik lett, hosszabb regenerációs időszakra volt szüksége.
"Volt már versenye az Eb óta, ami nagyon jót tett neki, mert picit változtattak a kűrjén is. Az elmúlt hetekben nagyon jó programokat futott" - mondta az MTI-nek a sportvezető, aki jelezte, nem lesz magyar bíró a finn fővárosban, illetve szintén sokat számít ebben a sportágban, hogy a rövidprogram keddi sorsolásán lehetőleg minél későbbi csoportba kerüljön a 18 éves versenyző.
A 2004-ben Európa-bajnok Sebestyén Júlia tanítványa szerdán délelőtt mutatja be rövidprogramját, s ha a legjobb 24 között végez, akkor péntek este a kűrjét. Rajta kívül még egy magyar induló lesz a vb-n, a Beklemisheva Daria, Magyar Márk páros. Engi Klára szerint a szeptemberben összeállt duótól "az is csoda volt, hogy kvalifikációt szerzett".
Úgy vélte, a kettős számára az olimpiai kvóta szempontjából a szeptember végén sorra kerülő oberstdorfi pótkvalifikációs verseny jelenthet reálisabb esélyt. A párosok rövidprogramját szerda este, a kűrjét csütörtök este rendezik.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások