Tóth László: remek világbajnoki főpróba volt

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke szerint a négy érmes helyezéssel várakozáson felül szerepelt a hazai csapat a Papp László Budapest Sportarénában rendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix-viadalon, ami önbizalmat adhat a versenyzőknek a szeptemberi bakui világbajnokságra."Számomra ez az álom kategória volt, egy sportvezetőnek ezért érdemes küzdeni. Ezekkel a szenzációs eredményekkel adósak voltunk a tavalyi, budapesti vb óta, amikor nem szereztük érmet" - kezdte visszatekintőjét az MTI-nek. - "A verseny előtt azt gondoltam, hogy egy érem fontos lenne, egy második esetén pedig én már jól érzem magam. Remélem, hogy a hatalmas munkát végző versenyzők ezzel lelki támogatást kaptak, hogy érdemes dolgozni, a küzdelemnek megvan az eredménye. Így a bakui vb-re önbizalommal felvértezve utazhatunk el."

    
Az MJSZ első embere kifejtette, sportszakmai szempontból azért választották az augusztusi időpontot, mert ez a világbajnokság előtti utolsó nagy verseny, melyet négynapos nemzetközi edzőtábor követ Tatán. Emellett a gyermekeket is könnyebb a csarnokba csábítani szurkolásra az iskolai időszakon kívül. "Az, hogy 86 ország képviselői léptek itt tatamira, ami GP-rekord, annak köszönhető, hogy közel van a bakui vb, másrészt a világelit szívesen jön Magyarországra" - hangsúlyozta Tóth László. - "Tavaly remekül sikerült a világbajnokság, és ötven év versenyrendezési tapasztalata áll mögöttünk. A Papp László Arénában megfelelő méretű bemelegítőterem áll rendelkezésre, azzal pedig, hogy kettőről háromnaposra nőtt a GP, élhetőbb és áttekinthetőbb lett."
    

Ami a bakui vb-t illeti, a dzsúdósok elnöke tréfásan közölte, a mostani hétvége után öt éremmel lenne elégedett. "Komolyra fordítva a szót, egy érmet szereznünk kell majd, és esetleg legyen egy második is, ez a realitás. Budapesten mindenesetre elindultunk felfelé, remek főpróba volt" - tette hozzá, majd röviden kitért a 2020-as tokiói játékokra is. - "Nagy vágyam az, hogy megközelítsük vagy megismételjük a négy érmet hozó barcelonai olimpiát, és amint Kovács Antalnak, a szövetség alelnökének mondtam, én már csak azért dolgozom, hogy ne maradjon ő egyedül olimpiai bajnok."
    

Ungvári Miklós (73 kg) és Tóth Krisztián (90) arany-, Karakas Hedvig (57) és Szabó Frigyes (73) pedig bronzérmet nyert a budapesti GP-n, melynek 2014 óta íródó történetében idén is lett hazai arany. A kétéves olimpiai kvalifikáció májusban a kínai Grand Prix-val kezdődött, és 2020 májusában fejeződik be. A cselgáncsozók következő nagy megméretése a bakui világbajnokság lesz szeptember 20. és 27. között.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com