Tóth nyert, vezetnek a magyarok a görögök ellen

Tóth Amarissa könnyedén megnyerte az első mérkőzést, így a magyar női teniszválogatott 1-0-ra vezet Görögország ellen a Billie Jean King Kupa Euroafrikai zóna I-es csoportjának vilniusi tornáján.A keddi nyitányon a belgák 3-0-ra legyőzték a görögöket, majd szerdán Wim Fissette kapitány együttese a magyarokat is megverte 2-1-re, ezzel megnyerte a C csoport küzdelmeit. A még rájátszást érő második helyért a magyar és a görög csapat szállt szembe csütörtökön a SEB Arénában, a győztesre a pénteki rájátszásban a török csapat várt.

Ami az egymás elleni mérleget illeti, a magyarok összesítésben 4-0-ra vezettek a görögök ellen, akik tartalékosan érkeztek a litván fővárosba, mivel a 82. helyen álló - de korábbi top 10-es és Grand Slam-elődöntős - Maria Szakkari nem állt rendelkezésre. A távollétében Vaszileiosz Szkorilasz szakvezető Deszpina Papamihailra (255.), Martha Matulára (462.), Dimitra Pavlura (508.) Valentini Grammatikopulura (531.) és Eleni Hristofira (818.) számíthatott.

A magyaroknál Bardóczky Kornél kapitány ezúttal is a karriercsúccsal 294. Tóth Amarissát küldte pályára először, aki korábban csak párosban lépett pályára, és szerdán a belga Sofia Costoulas elleni háromszettes vereséggel mutatkozott be egyéniben. A WTA-rangsorban jóval mögötte álló Pavlu azonban nem okozott sok gondot, a 22 éves magyar 1:1 után sorozatban hét gémet nyert, majd a második szettben 2:2 után már nem vesztett játékot. Az egyoldalú találkozó 64 percig tartott.

A folytatásban a világranglistán 91. Bondár Anna következik Matula ellen, a párharcot lezáró párost magyar részről Babos Tímea és Stollár Fanny vívja majd Matulával és Grammatikopuluval.

A 13 csapatos vilniusi tornáról négy gárda jut tovább, a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak.

Eredmény:

Magyarország-Görögország 1-0 - állás az első egyes után

Tóth Amarissa-Dimitra Pavlu 6:1, 6:2

később:

Bondár Anna-Martha Matula

Babos Tímea, Stollár Fanny-Pavlu, Valentini Grammatikopulu

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com