Tovább erősödött a címvédő MÁV Előre, nehéz feladat vár a trónkövetelőkre
Nem lesz egyszerű dolga a kihívóknak, ha le akarják taszítani a TippmixPro férfi röplabda Extraliga trónjáról a címvédő MÁV Előre Foxconnt, amely a nyáron legjobbjai megtartása mellett magyar válogatott játékosokkal erősítette meg keretét.
A májusban története első bajnoki címét ünneplő székesfehérváriaknál az argentin vezetőedző Omar Pelillo mellett maradt az előző idény legjobb pontszerzői közül Pesti Marcell, az albán Redjo Koci és Redi Bakiri, valamint Pelillo honfitársa, a center Karim Luna Slaibe is, s az együttest a pályán továbbra is Szabó Vilmos irányítja.
Erősítés gyanánt érkezett a mindössze húszéves, de már tízszeres magyar válogatott feladóátló, Varga Péter Kecskemétről, ráadásul hazatért Ausztriából a center Ambrus Bence, aki nyolc alkalommal szerepelt eddig a nemzeti csapatban.
Rá is fért a keret mélyítése a tavasszal a Magyar Kupában is története során először aranyérmes MÁV Előrére, ugyanis az együttes a hazai sorozatok mellett a Bajnokok Ligája selejtezőjében és a Közép-európai Ligában is rajthoz áll, azaz rengeteg meccs vár a csapatra. A fehérváriak épp az elitsorozat kvalifikációja miatt az első fordulóban szabadnaposak.
A kihívók közül a legutóbb második, előtte egymás után kétszer bajnok - s húsz aranyérmével rekorder - Fino Kaposvárnál a szerb Slobodan Prakljacicot a szlovén Zoran Kedacic váltotta a vezetőedzői poszton, s a keret is alaposan kicserélődött.
A korábbi idények alapemberei közül Magyar Bálint, Hubicska Patrik, Bögöly Gábor, az orosz Sztyepan Novoszelov és a brazil Bruno Feliciano maradt, hozzájuk a saját nevelésű fiatalokon kívül magyarként csak a Romániából hazatérő Dávid Csanád csatlakozott, melléjük cseh, román, argentin és amerikai idegenlégiós érkezett.
Nagy kérdés, hogy a sok különböző helyről és röplabdakultúrából érkező játékosokból mikorra tud egységes csapatot gyúrni Kedacic, és azt is nehéz előre megmondani, mennyire válnak be a külföldiek. Ha sikeresnek bizonyulnak az igazolások, akkor a somogyiak felvehetik a versenyt a nagy rivális MÁV Előrével, amellyel először január 21-én, odahaza csapnak össze.
A többi együttes közül a legutóbb bronzérmes Kazincbarcikához visszatért Árva Milán és a válogatott Bibók Balázs, a nemzeti csapattagok közül maradt Cziczlavicz Dávid, Kiss Máté, Péter Benedek és Garan Bálint, őket a fiatal magyarok, valamint a kubai Leandro Lescay és a lengyel Igor Gniecki személyében két idegenlégiós egészítik ki.
A kispadon Toronyai Miklós immár hatodik idényét kezdi vezetőedzőként, irányításával csak két éve maradt medál nélkül a gárda, amikor a bajnokságban is a kupában is negyedik lett.
A legutóbb negyedik MAFC-nál Pápai Pétert a felnőttek között még tapasztalatlan Gyenes Márió váltotta a kispadon, s nagy kérdés, hogy az ezúttal idegenlégiós nélkül szereplő, de Keen Cameron személyében a magyar válogatott kezdőfeladóját szerződtető fővárosi együttes idén is be tud-e jutni az elődöntőbe.
Ebben a legnagyobb riválisa várhatóan az előző idényben alulteljesítő Pénzügyőr lesz, amelynél Nacsa Gábort vezetőedzőből másodedzővé sorolták vissza, s akinek utódja idősebb Grózer György lett.
A kétszeres bajnok PSE tavasszal csak hetedik lett, külföldijeit így egytől egyig elzavarta, s a helyükre ezúttal olyan légiósokat választott, akiket jól ismerhettek a vezetők: a kubai Raico Altunaga Saroza a MAFC, a brazil Davi Luiz Pozzobon a Szeged és a Kazincbarcika pontgyárosa volt az elmúlt években, míg a harmadik érkező, a német Tim Grózer a vezetőedző fia. A PSE célja egyértelműen a négy közé kerülés, s a keret erőssége alapján erre lesz is esélye.
Az Extraliga további résztvevői közül a DEAC évek óta a négy közé vágyik, oda azonban idáig csak egyszer, tavaly sikerült bejutnia a továbbra is a veterán, a 78. életévét taposó Fodor Antal vezette alakulatnak. A debreceniek a feladó Óhidi Richárd mellett a bolgár Ivan Tasszevvel erősítettek, és a céljuk ezúttal is az elődöntős szereplés kivívása lehet.
Az előzetes erőviszonyok alapján az eddig felsorolt csapatok helye nagyjából biztosnak tűnik a negyeddöntőben, a maradék két helyért pedig várhatóan az alaposan megfiatalodott Kecskemét, a MEAFC, valamint az idénynek egyaránt új vezetőedzővel nekivágó TFSE és a Dág lesz harcban.
Az előző szezonban utolsó előtti Szeged, a sereghajtó Dunaújváros és az újonc Szolnok várhatóan egymással vív majd nagy csatákat, s az alsóház egyik legnagyobb kérdése az lesz, hogy az újvárosiak képesek lesznek-e 2023 áprilisa, azaz több mint két év és - jelen állás szerint - 59 találkozó elteltével újra győzelmet ünnepelni az élvonalban.
Erre a negyedik és az ötödik fordulóban kínálkozik a legjobb esélyük, amikor előbb november 9-én a Szolnokot, majd november 26-án a szegedieket fogadják. A 13 csapatos alapszakasz március 21-én zárul, a legjobb nyolc az egyik fél második sikeréig tartó negyeddöntőben, a maradék öt csapat az alsóházban körmérkőzéses rendszerben folytatja szereplését.
A felsőházi rájátszás - azaz az elődöntő és az éremmeccsek - valamely együttes harmadik sikeréig tartanak, míg az 5-8. helyért küzdő csapatok két győzelemig tartó párharcokban döntik el a maradék helyezések sorsát.
Az 1. forduló programja:
hétfő:
Fino Kaposvár - Szolnoki RK-SC SI 18.00
MEAFC-Peka Bau - DEAC 18.30
Vegyész RC Kazincbarcika-Dunaújvárosi KSE 20.00
Kecskeméti RC-Swissten Dág KSE 20.00
kedd:
Prestige Fitness PSE-TFSE 19.00
szerda:
Vidux-Szegedi RSE - MAFC 19.00
A MÁV Előre Foxconn szabadnapos.
(Forrás: MTI)
A májusban története első bajnoki címét ünneplő székesfehérváriaknál az argentin vezetőedző Omar Pelillo mellett maradt az előző idény legjobb pontszerzői közül Pesti Marcell, az albán Redjo Koci és Redi Bakiri, valamint Pelillo honfitársa, a center Karim Luna Slaibe is, s az együttest a pályán továbbra is Szabó Vilmos irányítja.Erősítés gyanánt érkezett a mindössze húszéves, de már tízszeres magyar válogatott feladóátló, Varga Péter Kecskemétről, ráadásul hazatért Ausztriából a center Ambrus Bence, aki nyolc alkalommal szerepelt eddig a nemzeti csapatban.

Hozzászólások