Triscsuknak felmondtak Érden, ám a kézilabda-válogatottban számítanak rá
Felmondtak Triscsuk Krisztinának, az érdi női kézilabdacsapat több poszton is bevethető, válogatott játékosának, aki már el is költözött a városból - írta szombaton a jochapress.hu.
A hír szerint a pénteki edzést követően azonnali hatállyal küldte el a 29 éves játékost Szabó Edina vezetőedző. Sem őt, sem mást nem sikerült elérni, végül Németh András szövetségi kapitánnyal szombat délben tudott beszélni a JochaPress.
"Arról én is hallottam, hogy a hír igaz - így Németh András. - A belső viszonyokat nem ismerem. Azt viszont tudom, hogy nekem a válogatottban soha semmiféle gondom nem volt a több poszton is használható játékossal, így a történés engem hidegzuhanyként ért."
A szakvezető hozzátette, hogy ő nem változtat Triscsukkal kapcsolatos véleményén, s feltétlenül számít rá továbbra is a válogatottban, amely a decemberi, magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságra készülődve legközelebb október 6-án találkozik, egyhetes összetartás keretében.
forrás:MTI

Hozzászólások