Tudományos kutatásokról szóló szakmai együttműködést kötött a PTE és a NEKA

A sport- és egészségtudományi, azon belül a kézilabda sportágra vonatkozó tudományos kutatások területén működik együtt a jövőben a Pécsi Tudományegyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA).Az együttműködési megállapodás csütörtöki, pécsi aláírása előtt Mocsai Tamás, a NEKA ügyvezetője felhívta a figyelmet: az akadémia megalakulásakor fontos célkitűzés volt, hogy a fiatalok minőségi képzésekben részesülhessenek. Hozzáfűzte, a NEKA éppen ezért működik együtt felsőoktatási intézményekkel.     


A korábbi válogatott játékos közölte, ma a kormányzati támogatásoknak, az új létesítményeknek, a rendelkezésre álló eszközöknek, szakemberállománynak és magas minőségű sportolóknak köszönhetően jó esély van a sportág fejlődésére, ugyanakkor e folyamat az egészség- és sporttudomány hathatós támogatásával lehet csak igazán sikeres.     


Ács Pongrác, a PTE Egészségtudományi Karának dékánja elmondta, az együttműködés keretében egyebek mellett a szakedzőknek készülők a Nemzeti Kézilabda Akadémián tudják megszerezni a gyakorlataikat, a megállapodás emellett a kar új - például humánkineziológus - képzéseit is támogatja. Miseta Attila, a PTE rektora arról szólt, hogy a sport, azon belül különösen az élsport egyre inkább tudományos alapokon nyugszik, hiszen az egészségi állapot aprólékos módon történő felmérése, erősítése napjainkban elképzelhetetlen a professzionális egészség- és sporttudományi támogatás nélkül.    


Kiemelte, a PTE a lehető legnagyobb mértékben kívánja saját eszközeivel, képzéseivel szolgálni az élsportot, ezért vesz részt a mostanihoz hasonló együttműködésekben a jövőben is. A háttéranyag szerint a PTE Egészségtudományi Kara a fejlődő sportágazati képzési portfoliójából adódóan a versenysport tapasztalatait és sporttudományi kapacitásait ötvözni kívánja a versenysport fejlődése érdekében, továbbá különös tekintettel a legális teljesítmény fokozásában, illetve a sportolók legkorszerűbb prevenciójában és rehabilitációjában kíván innovátor lenni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com