Turán Skodára váltott és esélyesként vág neki az idénynek

Márkát váltott és az idén Skoda Fabia RS-sel áll rajthoz a HUMDA országos ralibajnokság versenyein Turán Frigyes, aki ezúttal is Zsiros Gábor navigátorral kezdi szezont, s bár óvatosan optimista, esélyesnek tartja saját magukat is.Az 51 éves rutinos pilóta - a mezőny egyik legnépszerűbb tagja - az MTI-nek elmondta, a korábbi autójuk - egy 2019-es gyártású Volkswagen Polo - régebbi konstrukció volt, s bár kaptak hozzá fejlesztéseket, a mostani Skoda jóval korszerűbb, aktuális modell.

"Eddig talán volt némi technikai hátrányunk, és bár sokkal ez az autó sem lesz gyorsabb, de ha egy picivel igen, az számunkra már nagyon jó" - fogalmazott a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője, majd hozzátette, egy napot tudtak tesztelni a Skodával az idénynyitó és most hétvégén sorra kerülő Diósgyőr-rali előtt.

"Magyarországon most nehéz tesztelési lehetőséget találni, így mi is Kassára mentünk, ahol egy nagyon alacsony tapadású pályán tudtunk gyakorolni és néhány lényeges dolgot kipróbálni. Ezután úgy érzem, hogy a száz százalékot még nem várhatjuk el magunktól, ahhoz jóval többet kell mennünk az autóval" - mondta Turán, aki szerint ugyan néhányan hiányoznak az ob mezőnyéből, de a minőségi szint nem változott.

"Klausz Kristófékkal és Német Gáborékkal mindenképpen számolnunk kell, a saját magunkkal szemben támasztott elsődleges elvárás pedig az, hogy hibamentesen versenyezzünk. A csapatunk jó, hajt minket, hogy eredményesek legyünk, és úgy érzem, minden adott a számunkra a cél eléréséhez, ezért az esélyesek között tartjuk számon magunkat is" - fogalmazott.

A hétvégi szezonnyitó viadalról Turán azt mondta, a Diósgyőr-rali gyorsasági szakaszai a nehezebbek közé tartoznak, ahol száraz körülmények között is változó a tapadás.

"A csütörtöki pályabejáráson mi is igyekszünk a lehető legjobban felkészülni, a jó taktika és a helyes gumiválasztás fontos lesz a végső sikerhez" - jelentette ki a versenyző.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com