Tuschák Katalin meglepetést vár a női tőrcsapattól

Tuschák Katalin, a legutóbb világbajnoki aranyérmes magyar női tőrcsapat tagja szerint a budapesti SYMA Csarnokban zajló világbajnokságon kellemes meglepetést szerezhet a júniusi Európa-bajnokságon bronzérmes magyar válogatott.

Az 1987-es lausanne-i vb-n győztes Tuschák Katalin élete első budapesti világbajnokságán, 1975-ben önkéntesként vett részt, 1991-ben versenyzőként lépett pástra, ezúttal pedig ő irányítja az önkéntesek csapatát. Elmondása szerint a vívószövetség honlapján közzétett felhívásra várták azok jelentkezését, akik szívesen segítenének a vb lebonyolításában a pástok mellett, az információs pultnál és egyéb területeken. Nem volt feltétel, hogy az érdeklődőnek valamilyen köze legyen a víváshoz, de szerették volna elérni, hogy a mostani jelentkezők ugyanúgy motivációt merítsenek az eseményből, mint ahogy annak idején, serdülő versenyzőként ő tette.

noivivas"Fiatal vívóként nekem nagy lendületet adott, hogy részese lehettem a világbajnokságnak, közelről láthattam a sportág klasszisait, hogy egyáltalán átélhettem egy vb hangulatát" - emlékezett vissza. A mostani vb-re mintegy 250-300 jelentkezőből választották ki a 160-170 tagú csapatot. Mivel bizonyos területeken elengedhetetlen a nyelvtudás, azokra az idősebbeket, a gimnazistákat, főiskolásokat válogatták. Tuschák elmondta, hogy nagyon lelkes csapata van, büszke rájuk, és élvezi a feladatát.

Az önkéntes csapat vezetője az 1991-es vb-n versenyzőként volt jelen, és amint azt felidézte, nagyon élvezte, hogy hazai közönség előtt vívhat. Megjegyezte, hogy akkoriban más volt a lebonyolítás, és nem voltak ilyen szigorú biztonsági intézkedések, szabadabban mozoghattak a versenynek otthont adó régi, később leégett Budapest Sportcsarnokban.
"Engem kicsit zavar a sok ellenőrzés, de belátom, hogy megváltozott a világ, szükség van a fokozott figyelemre" - mondta.
Nem titkolta, nagyon sajnálja, hogy női tőrben nagyon leszűkült a mezőny, sokakat elcsábított a párbajtőr és a kard, így ma is azok a versenyzők alkotják a magyar válogatott gerincét, akik tíz éve.

"Nagyon megváltozott a mezőny, ha kijön a lépés, bárkit le lehet győzni. Örülnék, ha érmet szereznének Mohamed Aidáék, mint tették azt a júniusi zágrábi Európa-bajnokságon. Jó csapatot alkotnak a lányok, kellemes meglepetést szerezhetnek nekünk" - vélekedett.
Forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com