Új éllovas lehet összetettben az idény első aszfaltos futamán

Nagy csata várható a pénteken és szombaton sorra kerülő Salgó-ralin, a HUMDA országos ralibajnokság idei második futamán, melyen az élmenők számára az lesz a tét, hogy melyik páros veszi át az összetettbeli vezetést.Az idény első, murvás versenyén, az április elején rendezett Székesfehérvár-ralin a Ranga Péter, Czakó János kettős diadalmaskodott, ők azonban nem minden viadalon állnak rajthoz, így most sincsenek ott a nevezők között az aszfaltos Nógrád vármegyei futamon.
    

Fehérváron a 2019-ben abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc és navigátora, Percze Nándor (Skoda Fabia R5) zárt másodikként, ötpontos hátrányukat akár egy kevésbé jó eredménnyel is ledolgoznák, de amint azt a szécsényi születésű - így szinte hazai közönség előtt versenyző - Vincze elmondta, Salgótarjánban is a győzelemért szállnak harcba.
    

A szezon első viadalán harmadik és így az összetettben is jelenleg bronzérmes pozíciót elfoglaló Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia Rally2) kettős ugyancsak esélyes a diadalra a Salgó-ralin, a szintén Szécsényből származó versenyző pedig azt nyilatkozta, hogy a korábbi dobogós helyezéseit ezúttal győzelemre váltaná.
    

"Változatos verseny lesz, de a teszten minden lehetőséget kipróbáltunk és van egy taktikánk, amivel bízom benne, hogy sikerül a legtöbbet kihozni magunkból és az autónkból" - fogalmazott csapatának közleményében Velenczei. Hozzátette, az ob mezőnyében nagyon jónak számít a dobogó elérése, ugyanakkor ők magasra teszik a lécet. "Öt-hat páros van, amelyek közül bárki odaérhet az első háromba, de mi bízunk egy még jobb eredményben, mint amit eddig elértünk itt" - hangsúlyozta.
   

Az idénynyitón negyedik László Martin, Berendi Dávid (Skoda Fabia Rally2) duó szintén odaérhet a legjobbak közé, ahogyan a mezőny egyik legrutinosabb párosa, az egyelőre az összetett ötödik pozícióját elfoglaló Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Volkswagen Polo R5) kettős is. "Mivel az idén murvás futammal indult a szezon, elég sok idő eltelt az utolsó aszfaltos versenyünk óta, így kicsit vissza kell szoknunk az aszfaltos körülményekhez" - nyilatkozott Turán. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője hozzátette, a tavaly használt beállításaikból kiindulva optimistán várják a rajtot, neki pedig külön kedvence a ceredi gyorsasági szakasz.


"Örülök, hogy az idén is autózhatunk rajta, és ha minden szerencsésen alakul, akkor felállhatunk a dobogó legfelső fokára" - mondta. A Salgó-ralin az első osztály mellett az ORB2 és az ORB3, valamint a Historic kategória szereplőit is láthatják a nézők, így több mint 150 versenyautó alkotja a mezőnyt. A viadalon 11 gyorsasági szakasz és 121 kilométeres össztáv vár az indulókra. A program pénteken 10.05 órakor indul, az első napon hat gyorsaságit rendeznek. Szombaton 8.45-től folytatódik a verseny további öt szakasszal, a céldobogót pedig a salgótarjáni Kis Főtéren állítják fel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com