Új honlap indult

A labdarúgó Magyar Kupa névadó szponzora, a MOL új honlapot indított, amely a sorozat kulisszatitkaival és legfrissebb híreivel foglalkozik.A molkupa.hu internetes oldalról - a keddi tájékoztatás szerint - a szurkolók mindenről értesülhetnek, ami a tévéből kimarad: a legfrissebb hírek mellett a csapatok, játékosok, valamint az együttesekhez kötődő drukkerek bemutatása mellett interjúk, videós tartalmak és számos érdekes sporttörténet is helyet kap.

    
A honlap a Magyar Kupa 111 éves történelmét egyedülálló módon, évtizedekre bontva dolgozza fel. De nemcsak színes visszatekintések jellemzik majd az oldalt, hanem az "út a Puskásba" című rovatban a februárban folytatódó sorozat eddigi mérkőzései is megelevenednek. "Nagyon erős szemléletváltás figyelhető meg a magyar fociban az elmúlt években, mi ezt szeretnénk tovább erősíteni. Igazán jó helyzetben vagyunk, hiszen a MOL és az MLSZ nagyon jó csapatot alkot. Emellett külön öröm számunkra, hogy ezzel a weboldallal azoknak a kisebb csapatoknak is megjelenést tudunk biztosítani, amelyek erőn felül teljesítenek és érnek el sikereket a MOL Magyar Kupában" - mondta Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója.
    

"A futball mindannyiunké, a kupa a bajnoki osztálytól vagy a földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül mindenkinek lehetőséget ad, hogy megmutassa magát ország-világ előtt egy rangos sorozatban. A főtámogatóval közös célunk, hogy a kupafordulók igazi örömünnepé váljanak az ország minden régiójában, ahol egy-egy meccsen bármi megtörténhet, akár több osztálynyi különbség is eltüntethető. A most elindított oldal is abban segít, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a szurkolók és játékosok, emelve a sorozat presztízsét, értékét, népszerűségét" - fogalmazott Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője.
    

A MOL Magyar Kupa február 10-én a 8. fordulóval, a legjobb 32 csapat összecsapásaival folytatódik. A nyolcaddöntőbe jutásért 12 NB I-es, 13 NB II-es, öt NB III-as, és két megyei I. osztályú együttes lép majd pályára. A MOL a nemzeti kupasorozat alapértékeihez hűen, az esélyegyenlőség elve mentén minden klubnak felületet biztosít. Eddig 36 csapat jutott el a döntőig, közülük 18 klub hódította el a trófeát.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com