Új magyarországi és határon túli helyszínnel bővül a Nemzeti Vágta programja idén

Új magyarországi és határon túli helyszínnel bővül a Nemzeti Vágta programja idén: Érd és Eszék is csatlakozik az elővágták sorához. A versenyeket május 18. és augusztus 25. között bonyolítják le, a továbbjutók pedig október 19-én és 20-án állhatnak rajthoz a budapesti Hősök terén megrendezett döntőben - tájékoztatták az szervezők hétfőn az MTI-t. A fővárosi döntőre a lovasok 16 helyszínen kvalifikálhatják magukat, az elővágtasorozat május 18-án Topolyán indul a Vajdasági Vágtával. A Nemzeti Vágta 2018-as bajnoka, a temerini Nagy Arnold tavaly a Vajdasági Vágta győzteseként jutott be a budapesti döntőbe, majd a Hősök terén állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

    
A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is egy kiemelkedő történelmi személyiség előtt tisztelegnek a Nemzeti Vágta szervezői: az idén Kazinczy Lajos, a 15. aradi vértanú előtt róják le tiszteletüket. Kazinczy Ferenc író honvédezredes fiát 29 évesen, 1849. október 25-én végezték ki Aradon. A fiatal ezredes részt vett a pákozdi csatában, a tavaszi hadjáratban Klapka György dandárparancsnoka volt, majd a komáromi vár mozgóőrségének parancsnoka lett, végül a hétezer fős észak-erdélyi hadtest vezéreként tette le a fegyvert Zsibónál az orosz Grotenhjelm tábornok előtt. Az 1849. április 19-i nagysallói győztes ütközetben tanúsított helytállásáért megkapta a Magyar Katonai Érdemrendet.
    

A Nemzeti Vágta célja a lovas hagyományok felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése. A Hősök terén kialakított versenypályán a futamok között kocsitoló, ugró és fogathajtó versenyre is sor kerül, továbbá huszár és honfoglaló lovas hagyományőrző egyesületek, csikósok, trükklovasok és szabadidomítók produkciói szórakoztatják a közönséget.
    

Az Andrássy úti Vágta Korzón az induló települések mutathatják be népviseletüket, városuk, falujuk nevezetességeit, a tájegységükre jellemző népi iparművészeti és kézműves alkotásokat, szakmákat és lovas örökségünkhöz kötődő hagyományaikat.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com