Új nevezési rekordok

Több nevezési rekord is megdől a vívók hétvégi országos bajnokságán, míg az 55 éves múltra visszatekintő Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupát december első hétvégéjén ismét a győri Audi Arénában rendezik meg.A magyar szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Szetey András kommunikációs igazgató kiemelte: az ob-n megdől a tavalyi részvételi rekord, a pénteki selejtezős napon hatszáz vívó kezdi meg a küzdelmeket. A legtöbben, 175-en férfi párbajtőrben indulnak, ez is csúcsot jelent, akárcsak a férfi kardozók létszáma.


Szombaton már a 32-es főtáblán folytatódnak a küzdelmek, 16.30 órától pedig a hat szakág döntőit egymást követően rendezik meg, illetve ekkor kerül sor a kerekesszékes finálékra is. A Magyar Vívás Napja esti programjában köszöntik az év versenyein kiemelkedően teljesítő vívókat. Vasárnap a hat szakág csapatversenyeire kerül sor a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol aznap 16 órától rendezik a döntőket.

    
Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az idén indított Magyar Kupa versenyrendszer tovább erősítette a hazai bázist, egyben új lendületet adott a sportágnak. "Az egyik szemem sír, a másik nevet" - mondta a szakember a szezon eddigi vk-versenyeiről. "Öröm, hogy a férfi tőr kivételével minden fegyvernemben volt döntős versenyzőnk egyéniben, azonban a csapatok a férfi kard kivételével a várakozások alatt szerepeltek" - hangsúlyozta Udvarhelyi.
   

A jövőről szólva a kapitány hozzátette: fontos az egyéni menedzselés, de a legfontosabb, hogy a 2019-es vb-n a legerősebb csapatok képviseljék majd a magyar színeket. A december első hétvégéjén sorra kerülő Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard egyéni és csapat vk-ról Decsi András, a szakág vezetőedzője elmondta: a verseny a hazai rendezés miatt kiemelten fontos számukra.
    

A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron arról beszélt: a sűrű program miatt az ob után csupán néhány napjuk marad a vk-ig. "A következő négy hétvégéből három versennyel telik, ezért különösen fontos a formaidőzítés. A hazai vk mindig a szívem csücske volt, bízom benne, hogy Győrben a legjobb formámat tudom majd nyújtani" - tette hozzá Szilágyi.
   

A magyar szövetség elnöke, Csampa Zsolt elmondta, hogy a nemzetközi szövetség (FIE) hétvégi, dubaji kongresszusán terítékre kerül majd a 2019-es, budapesti rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság, valamint a küldöttek akkor fogadják el, hogy a 2020-as, tokiói olimpián már hat fegyvernemes egyéni és csapatversenyeket rendezzenek. Ugyancsak a kongresszus feladata lesz az olimpiai kvalifikációs szabályok kidolgozása.
    

A rangos eseményen az elnök mellett Kamuti Jenő általános alelnök, Szabó Bence, a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsági tagja, valamint Boczkó Gábor, az európai szövetség (EFC) végrehajtó bizottságának tagja alkotja a magyar delegációt. A magyar vívótársadalom képviseletében rajtuk kívül Márton Anna utazik még Dubajba, a kardvívó a hagyományoknak megfelelően ekkor veszi át a világranglista első helyéért járó kitüntetést.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com