Újabb 300 millió forint támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

 A HISZEK Benned! Sport Program II. alprogramjának hatodik pályázati ütemében újabb 478 kis és közepes sportszervezet részesült támogatásban, összesen 300 millió forint értékben - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a szerdai sajtótájékoztatón.Szabó Tünde emlékeztetett arra, hogy a nagyon népszerű program 2016 óta működik az államtikárság, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) együttműködésével. Az államtitkár kifejtette: a Helyi Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti - rövidítve HISZEK - Benned!

program általános céljai a szabadidős sportolók körének bővítése, az egészséges életmódra nevelés, valamint minél több fiatal bevonása az utánpótlássportba és a tehetséggondozásba az ország egész területén.
    

Szabó Tünde elmondta: a kiírás szerint az egyesületek minimum 500 ezer, maximum 4 millió forintra pályázhattak, de olyan nagy volt az igény, hogy egy-egy szervezetnek legfeljebb 2 millió forintot ítéltek oda. Az elbíráláshoz a SOSZ nyújtott szakmai segítséget. "Nehéz időszakot tudunk magunk mögött, amely megviselte a sportszervezeteket, ezért is volt fontos megerősíteni őket" - állapította meg az államtitkár.
    

Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke szerint a HISZEK Benned! egy nagyon sikeres program, amelyre rendkívül büszke, mert jó néhány meghatározó területen jelentős segítséget nyújt a magyar sportnak. A program legfőbb céljai között megemlítette, hogy a magyar vidéket is erősíti, továbbá széleskörű lehetőséget teremt a fiataloknak a sportolásra, hiszen a kis és közepes sportegyesületek összesen 85 szakágban jutottak támogatáshoz.
    

Deutsch Tamás hozzátette: a II. alprogram hatodik ütemében összesen 755 sportszervezet nyújtott be pályázott, közülük 478 volt sikeres, és a sportegyesületek átlagosan 627 ezer forinthoz jutottak. A pénzösszeg szinte mindenre felhasználható, többek között edzői bérekre, juttatásokra, dologi kiadásokra, mint a sporteszközök vásárlása, sportlétesítmények bérlése, valamint a sportolók versenyeken, edzőtáborokban való részvétele. A támogatási időszak 2021. január elejétől december végéig tart.
    

Mint elhangzott, csak olyan sportszervezetek nyújthattak be pályázatot, amelyek még nem részesültek a Kiemelt Sportágfejlesztési Program (KSF) nyújtotta, vagy a látvány csapatsportágakat érintő TAO-támogatásban. A SOSZ elnöke zárásként kiemelte: a program elmúlt öt éve alatt így összesen már 1 milliárd 250 millió forint támogatásban részesültek a kis és közepes sportegyesületek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com