Újabb döntetlen, Bradyvel szárnyal a New England

Nagy meglepetésre újabb döntetlen született az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL).

Az NFL honlapjának beszámolója alapján ezúttal a vasárnap a Londonban rendezett Cincinnati Bengals-Washington Redskins összecsapáson nem tudtak egymással dűlőre jutni a felek. Ez volt az első olyan mérkőzés a brit fővárosban, amely hosszabbításban dőlt el.

nfl

Az NFL-ben rendkívül ritka a döntetlen, hiszen a hosszabbításban az első támadássorozatot leszámítva már egy mezőnygól is elég a sikerhez. Most mégis egy héten belül ez a második, legutóbb az Arizona Cardinals-Seattle Seahawks találkozó végződött 6-6-ra.

A ligában ezt megelőzően legutóbb 1997-ben fordult elő, hogy egy szezonon belül két döntetlen is születik.

Továbbra is fantasztikus formában van Tom Brady és a New England Patriots: a 39 éves irányító ezúttal 315 passzolt yarddal, közte négy touchdown-átadásssal zárt a Buffalo Bills otthonában aratott 41-25-ös győzelem alkalmával. A New England szezonbeli egyetlen vereségét éppen a Billstől szenvedte el, ám akkor még Brady négymérkőzéses eltiltása miatt nem játszott.

Érdekesség, hogy a Patriots irányítói ebben az idényben még nem adták el a labdát, az NFL történetében mindössze kétszer fordult elő, hogy egy csapat ezt ne tegye meg az első nyolc mérkőzésén, 1960-ban a Cleveland Browns, 2008-ban pedig a Washington Redskins irányítói remekeltek. Rob Gronkowski, a Patriots játékosa karrierje 69. touchdwonját szerezte a csapat színeiben, ezzel klubrekorder lett.

Az Oakland Raiders nem mindennapi mérkőzésen 30-24-re nyert a Tampa Bay Buccaneers otthonában. A kaliforniaiak irányítója, Derek Carr 513 passzolt yarddal zárta a találkozót, amely klubrekord, az NFL történetében pedig a kilencedik legjobb.

A Raiders egy NFL-rekordot is felállított, hiszen a bírók 23 alkalommal büntették valamilyen szabálytalanság miatt az együttest. Érdekesség, hogy Carr 41 yardra volt Norm Van Brocklin NFL-csúcsától a passzolt yardok tekintetében úgy, hogy 71 yardtól fosztották meg valamilyen szabálytalanság miatt.

Eredmények:
NFL, 8. játékhét:
----------------
Cincinnati Bengals-Washington Redskins 27-27 - hosszabbítás után
Carolina Panthers-Arizona Cardinals 30-20
Buffalo Bills-New England Patriots 25-41
Cleveland Browns-New York Jets 28-31
Houston Texans-Detroit Lions 20-13
Indianapolis Colts-Kansas City Chiefs 14-30
New Orleans Saints-Seattle Seahawks 25-20
Tampa Bay Buccaneers-Oakland Raiders 24-30 - hosszabbítás után
Denver Broncos-San Diego Chargers 27-19
Atlanta Falcons-Green Bay Packers 33-32
Dallas Cowboys-Philadelphia Eagles 29-23 - hosszbbítás után
csütörtökön játszották:
Tennessee Titans-Jacksonville Jaguars 36-22
hétfőn játsszák:
Chicago Bears-Minnesota Vikings

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com