Újabb három pozitív eset a magyar válogatottnál

Ferencz Csaba után két másik játékos és egy stábtag teszteredménye is pozitív lett a szlovéniai Európa-bajnoki selejtező helyszínén karanténba kényszerült magyar férfi kosárlabda-válogatottnál.A bb1.hu szaklap szerdán a nemzeti csapat orvosával készített interjút, Téglássy György pedig elmondta, hogy a kosarasok közül Benke Szilárd és Váradi Benedek koronavírusos a tesztek alapján.

    
"Érdekesség, hogy mindhárom érintett már koronavírusos volt korábban, de már volt két +felszabadító tesztjük+, viszont most újra pozitívak lettek. Minden bizonnyal ez már nem fertőz, már túl is vagyunk a karanténon, ami előírás volt, meglátjuk, mi lesz a többi nap eredménye. Mindenki tünetmentes" - mondta a honlapnak az orvos, hozzátéve, hogy az előírásoknak megfelelően a küldöttség minden tagjának volt két negatív PCR-tesztje a  kiutazás előtt, ám a példa azt mutatja, hogy a mostani időszakban a legnagyobb óvatosság és a védekezési szabályok betartása mellett is bárhol, bármikor megfertőződhet az ember, még ha nagyon vigyáz is magára.
    

A válogatott kedden került karanténba, miután Ferencz Csaba mintájában kimutatták a vírust Szlovéniában. Kedden este Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány úgy nyilatkozott a közmédiának, hogy nem számítottak arra, ami történt, ezért furcsa a hangulat az együttesnél, de a játékosok jól vannak, mindenki tünetmentes és a csapat hite erős. Jelezte, reméli, pályára léphetnek majd a tervezett két mérkőzésen a házigazdák és az osztrákok ellen.
    

A magyar válogatott két győzelemmel az élen áll a selejtezős csoportban, és Ausztria legjobbjaival szombaton, a házigazdákkal pedig két nappal később találkozik Ljubljanában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com