Újabb hat kazah súlyemelő bukott meg doppinggal

Újabb hat kazah súlyemelő vesztett rajta a doppinghasználaton, köztük a tokiói olimpia bronzérmese, Igor Szon is.Valamennyiük tesztje annak a versenyen kívüli vizsgálatnak az eredményeként lett pozitív, amelyet az ázsiai ország doppingellenes központjának szakemberei hajtottak végre február 9. és március 2. között - adta hírül az insidethegames.biz portál. A 23 éves Szon, aki doppingvétség miatt veszítette el a 2015-ös ifjúsági világbajnokságon szerzett aranyérmét, mint visszaeső hosszas eltiltásra számíthat. Ő a tavalyi olimpián 61 kilogrammban végzett a harmadik helyen pályafutása legjobb eredményét produkálva.
    

Rajta kívül pozitív mintát szolgáltatott most két tavalyi korosztályos világbajnok, a 17 éves Rufina Csalkarova és a 19 éves Ablaj Aujelhanov, továbbá a 2011-es taskenti junior-vb-n ezüstérmes, 20 éves Alekszej Drozdov is. További két megbukott kazah súlyemelő eddig nem indult nemzetközi versenyen. Alig két hete azt a Nidzsat Rahimovot fosztották meg a 77 kilogrammos kategóriában nyert aranyától, és tiltották el nyolc évre, aki a 2016-os ötkarikás játékokon világrekorddal végzett az első helyen. Kazahsztán hat olimpiai aranyérmet veszített súlyemelésben a 2008-as pekingi, a 2012-es londoni és a 2016-os riói doppingvétségek miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com