Újabb keleti rangadó vár a Nyíregyházára

A Debrecen legyőzése után újabb keleti rangadó vár a Nyíregyházára a labdarúgó Fizz Ligában, az ötödik fordulóban ugyanis az eddig nyeretlen Diósgyőrt fogadja.A Spartacus múlt hétvégén a klub fennállása során először nyert a hajdúsági városban élvonalbeli bajnoki találkozót és számára rögtön itt a következő kiemelt összecsapás, mivel szombat este a Diósgyőrt látja vendégül.

A pillanatnyi formát tekintve Szabó István vezetőedző együttese számít esélyesebbnek, mert négy forduló alatt két ponttal többet gyűjtött riválisánál, ráadásul pályaválasztóként eddig a 14 DVTK elleni NB I-es mérkőzés közül csak kettőt veszített el.

A két csapat a másodosztályban többször találkozott egymással, a 36 NB II-es összecsapás mellett a szombati lesz a 28. élvonalbeli meccsük. A Nyíregyháza egyik erőssége a nyáron éppen a miskolciaktól szerződtetett nigériai Bright Edomwonyi, aki két bajnokin két gólt szerzett.

A DVTK eddigi szereplése csalódást keltő, kikapott Újpesten és az MTK Budapest otthonában, hazai pályán a Zalaegerszeg és az újonc Kazincbarcika ellen egyformán 2-2-es döntetlent ért el.

A forduló péntek este a Debrecen felcsúti vendégjátékával kezdődik.

A két csapat legutóbbi négy bajnoki összecsapását egyaránt a jelenleg éllovas Puskás Akadémia nyerte, otthon a legutóbbi öt mérkőzés közül négyet vett sikerrel, egyszer pedig döntetlent játszott. Az is Hornyák Zsolt tanítványai mellett szól, hogy az előző fordulóban 2-1-re győztek a címvédő Ferencváros vendégeként, míg a Debrecen annak ellenére kikapott a Nyíregyházától, hogy sokáig vezetett.

A játéknap legpatinásabb párharcát, a Zalaegerszeg-Újpest mérkőzést szombat kora este rendezik, ez lesz a két gárda 95. összecsapása az NB I-ben. A hazaiaknál Dénes Vilmos biztosan nem lép pályára, mert az előző fordulóban piros lapot kapott a Paks elleni találkozón.

A kék-fehérek kilenc mérkőzés óta csak döntetlent játszanak, de a gólok és a játék minősége tekintetében fejlődtek az előző szezon hajrájához képest, amikor az utolsó öt fordulóban pontosztozkodásából négy gól nélküli volt. Az új évadban viszont a Debrecen (3-3), a Diósgyőr (2-2), a Konferencia-liga selejtezőjében jeleskedő Győr (1-1) és a kupagyőztes Paks (2-2) ellen is tetszetős futballal rukkoltak elő.

Az Újpest szereplése egyelőre elmarad a várakozásoktól, a tavasszal kinevezett Damir Krznar vezetőedző együttese ugyanis eddig csak a nyeretlen Diósgyőrt múlta felül (3-1), ugyanakkor az ETO elleni döntetlen (1-1) után két hazai vereség következett, a Pakstól (1-2) és az élvonalba a nyáron visszajutott Kisvárdától (0-1).
Vasárnap este rendezik az MTK Budapest-Paks összecsapást, amely azért is érdekes, mert a vendégek vezetőedzője, Bognár György játékosként nyolc éven keresztül futballozott a kék-fehéreknél, edzőként pedig 2022-ben néhány hónapra éppen a paksi kispadot hagyta ott az akkor NB II-ben szereplő MTK hívására, aztán fél év múlva visszatért a zöld-fehérekhez.

A Paks még veretlen ebben az idényben, két-két győzelem és döntetlen a mérlege, igaz vasárnap csak a 93. percben egyenlített a Zalaegerszeg ellen. Egyik csatára, Ádám Martin biztosan nem játszik, sőt miután térdműtét előtt áll, meglehet, hogy legközelebb csak tavasszal léphet pályára. Az MTK az előző fordulóban súlyos pofont kapott hazai pályán: 7-2-es vereséget szenvedett a Győrtől.

A Kazincbarcika-ETO FC és a Kisvárda-Ferencváros mérkőzést a két vendégcsapat kérésére elhalasztották, mert a Ferencváros a Bajnokok Ligája, míg a Győr a Konferencia-liga rájátszásában érdekelt. Mindkét meccset december 3-án pótolják. A forduló valamennyi mérkőzését az M4 Sport közvetíti élőben.

Fizz Liga, 5. forduló:

péntek:

Puskás Akadémia FC-Debreceni VSC 20.00

szombat:

Zalaegerszegi TE FC-Újpest FC 17.45

Nyíregyháza Spartacus FC-Diósgyőri VTK 20.15

vasárnap:

MTK Budapest-Paksi FC 20.00

december 3., szerda:

Kolorcity Kazincbarcika SC-ETO FC 19.00

Kisvárda Master Good-Ferencvárosi TC 19.00

A tabella:

1. Puskás Akadémia FC 4 3 - 1 8- 6 9 pont

2. Paksi FC 4 2 2 - 12- 7 8

3. Ferencvárosi TC 4 2 1 1 9- 4 7

4. Debreceni VSC 4 2 1 1 7- 6 7

5. Kisvárda Master Good 4 2 1 1 5- 7 7

6. ETO FC 4 1 3 - 12- 7 6

7. Újpest FC 4 1 1 2 5- 5 4

8. MTK Budapest 4 1 1 2 8- 9 4

9. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 6- 9 4

10. Zalaegerszegi TE FC 4 - 4 - 8- 8 4

11. Diósgyőri VTK 4 - 2 2 5-12 2

12. Kolorcity Kazincbarcika SC 4 - 1 3 4- 9 1

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com