Újabb magyarok a főtáblán

Bálint Bernadett egyesben, Lakatos Tamás pedig férfi párosban harcolta ki a főtáblára jutást szerdán délelőtt a varsói egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon.Bálint egy négyfős selejtezőcsoportba kapott besorolást, így három meccset is játszania kellett, de "cserében" a második hely is egyenes ági továbbjutást ért. A magyar játékos kedden egy-egy győzelemmel és vereséggel nyitott, akárcsak utolsó ellenfele, az angol Charlotte Bardsley, akivel így szerdán ki-ki mérkőzést játszott, és simán nyert.

    
Hozzá hasonlóan a friss magyar bajnok Imre Leila is második lett a csoportjában, de mivel ez csak háromfős volt, neki később még játszania kell a legjobb 64 közé jutásért. Lakatos Tamás a dán Tobias Rasmussennel indult férfi párosban, s egyelőre sikeresnek tűnik az együttműködés, mert a 32-es elitmezőnybe kerülésért rendezett párharcban könnyedén léptek túl norvég, lett ellenfelükön. A főtáblás küzdelmek szerdán (ma) este kezdődnek. A döntőkre pénteken (vegyes páros) és vasárnap (férfi egyes és páros, női egyes és páros) kerül sor.


    Eredmények, selejtező (a viadal honlapja alapján):
    férfi páros (a főtáblára jutásért):
    -----------------------------------
Lakatos Tamás, Tobias Rasmussen (magyar, dán)-Eskil Lindholm, Olegs Kartuzovs (norvég, lett) 3-0 (3, 3, 7)

    női egyes:
    ----------
    7-es csoport:
Ece Harac (török)-Imre Leila 3-2 (-7, -9, 5, 2, 8)
    19-es csoport:
Bálint Bernadett-    Charlotte Bardsley (angol) 3-0 (14, 11, 3)


    később
    selejtező:
    férfi egyes (a főtáblára jutásért):
    -----------------------------------
Lakatos Tamás-az ellenfél még nem ismert 18.00

    női egyes (a főtáblára jutásért):
    -----------------------------------
Imre Leila-az ellenfél még nem ismert 17.25


    vegyes páros, főtábla, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
    -------------------------------------------------------
Szudi Ádám, Pergel Szandra-Vlagyiszlav Ruklecov, Katyerina Baravok (fehérorosz) 19.40
Ecseki Nándor, Bálint Bernadett-Dang Qiu, Nina Mittleham (német) 19.40


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com