Újabb nemzetközi díjat kapott a Puskás Aréna

Újabb rangos nemzetközi elismerést érdemelt ki a Puskás Aréna: a legszebb sportlétesítmény különdíját nyerte a Prix Versailles építészeti díjkiosztón.A magyar nemzeti aréna olyan létesítményekkel versenyzett, mint a londoni Tottenham Hotspur Stadion, a moszkvai VTB Aréna vagy a dubaji al-Maktúm Stadion - olvasható a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. közleményében.

   
Fürjes Balázs, a Puskás Aréna tervezését, építését és működtetését irányító kormánybiztos a díj kapcsán elmondta: "Az új Puskást magyarok tervezték, magyarok építették, a felépítése három éven át tizenötezer magyar embernek adott munkát, tizenötezer család megélhetését biztosította. Mindannyian büszkék lehetünk erre a teljesítményre - ez a mi nagy, közös sikerünk."
    

Az arénának nem ez az első nemzetközi elismerése. A szakmai zsűri döntése alapján a közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere kiérdemelte a nemzetközi kreatívszakma Oscarját, a Red Dotot. A létesítményt a Stadium Database szakportál közönségszavazásán pedig a 2019-es Év stadionjának választották, a zsűri voksolásán holtversenyben a második helyen végzett.
    

Közép-Európa legnagyobb, legkorszerűbb élményarénáját egy éve adták át a Magyarország-Uruguay labdarúgó-mérkőzéssel. Azóta otthont adott az Európai Szuperkupának és az FTC Bajnokok Ligája-mérkőzéseinek. Fürjes Balázs kiemelte, a 2021-es év is bővelkedni fog a legkülönbözőbb eseményekben: "Nyáron a foci Eb-n - a koronavírus-világjárványt remélhetőleg már magunk mögött hagyva - meg fog őrülni Budapest, Magyarország, de a lengyelek és az angolok elleni világbajnoki selejtezőt is nagyon sokan várjuk. A világhírű Aerosmithnek köszönhetően dübörög majd a rock 'n' roll, hatalmas érdeklődés fogja övezni az Ez az a nap! keresztény fesztivált, és a tervek szerint rengeteg konferenciát, bankettet, egyéb üzleti rendezvényt is tartanak majd az arénában" - fogalmazott a kormánybiztos.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com