Újra világbajnok lett Gyurta Dani! Gratulálunk!

Ő az első a világon, aki megnyeri egymás után háromszor a 200 méteres mellúszás világbajnoki aranyát!

2009-ben egy századdal, elképesztő hajrával nyert vb-t, öt méterrel a cél előtt még talán negyedik volt. 2011-ben kétszer indította meg fergeteges hajráját, az addig verhetetlen japán Kitadzsima a másodikat már nem tudta követni, és kikapott tőle. Ezután jött az olimpia, ott rögtön az elején az élre állt, nagy iramot diktált, és a végén ugyan nagyon megközelítette őt a brit Jamieson, utolérni nem volt esélye. 4601732_2dad37bcf9d7cb5f402ad4eff81995d0_wm

Fotó: Lluis Gene / AFP


A mai versenyről a következőt írta a Sportgéza: 
Nem rajtolt rosszul, 15 húzással végigúszta az első ötvenet, ami a harmadik helyre volt elég, három tized volt a hátránya. Száznál nem jött ki jól neki a forduló, visszaesett a hetedik helyre, utána viszont beleerősített, 150-nél már 26 század előnyt harcolt ki.

Az utolsó ötvenen már csak az volt a kérdés, hogy világcsúcsot úszik-e, mert a második is csak egy testhosszra tudta megközelíteni. Végül nem lett rekord - huszonkét századdal maradt el tőle -, de egy fölényes győzelem igen, játszadozott ezúttal is a mezőnnyel.

Gyurta nyilatkozata itt található: 
"Nagyjából az történt a vízben, amit elképzeltem. Nem éreztem, hogy nyomás lenne rajtam, mert olimpiai bajnokként érkeztem. Inkább úgy álltam a rajthoz, hogy nincs veszítenivalóm. Előtte arra azért vigyáztam, hogy ne adjak ki mindent magamból se az előfutamban, se az elődöntőben, feltérképezzem viszont, mennyire erősek a többiek. Mindent megtettem, hogy új klubomnak, az Újpestnek világbajnoki címet szerezzek"

"Széchy Tamás azt mondta, győztes csapaton nem illik változtatni. Ez az én pályafutásomra különösen igaz, és most gondolok az edzőimre, Széles Sándorra, Kovácshegyi Ferencre és Virth Balázsra - mondta Gyurta. - Engem sokszor leírtak, de sokszor tudtunk bizonyítani közösen. A mi munkánk ötödik éve gyümölcsöző, erre nagyon büszke vagyok. A riói olimpiára nagy erővel készülök."

Az eredmény pedig:

200 m mell, világbajnok:

  1. Gyurta Dániel 2:07.23 p

  2. Marco Koch (Németország) 2:08.54

  3. Matti Mattsson (Finnország) 2:08.95


Forrás: Sportgeza

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com