Úszó vk: A magyar szövetség értetlenül áll a FINA döntése előtt

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is élesen kritizálta korábban az új rendszert.

Az idén kilenc állomásos vk-t érintő legfontosabb módosítás az, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat. A MÚSZ állásfoglalása szerint a változtatások korlátozzák a versenyt, szűkítik az élsportolók versenylehetőségeit, és a világ legjobb úszónője számára is hátrányt jelentenek. "Ebben a helyzetben a Magyar Úszó Szövetség a FINA-nál kezdeményezi ezen új szabályok felülvizsgálatát, amelyhez kéri a FINA alelnökének, Gyárfás Tamásnak megértő támogatását is" - áll a közleményben.



A korábbi években előfordult, hogy Hosszú egy versenyen tíz, vagy annál több számban is résztvevő volt. "Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén... De mást nem" - közölte Facebook-oldalán Hosszú Katinka, aki 2012 óta minden évben megnyerte az összetett pontversenyt, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett, és 73 aranyérmet gyűjtött.

A FINA ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu szerdán kijelentette, Gyárfás Tamásnak nincs köze a lebonyolítási rendszerben történt módosításokhoz. Hozzátette, a döntés a FINA Úszó Technikai Bizottságának javaslatára született meg, és egy év tapasztalatai alapján vonják le a végső következtetéseket, hogy az újítás beválik-e. Az úszók idei vk-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com