Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása

Ütemterv szerint halad a Hungaroring felújítása, a létesítményt június 16-án veszi vissza az üzemeltető cég, hogy felkészüljön az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra.Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a mogyoródi létesítményben tartott hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, július elején, a GT Open elnevezésű versenyen próbálják majd ki a megújult infrastruktúrát, ugyanakkor számos ideiglenes megoldással is készülnek az F1-es hétvégére, így "érdekes 40. Magyar Nagydíj" elé néznek.

"A paddock épület rendben van, az első szinten, ahol a paddock club lesz, már csak gépészeti szerelések vannak hátra és az új, 7x21 méteres boxokban is elkészült a burkolat.

Az épület homlokzatának burkolása is folyamatban van, a beüvegezés pedig az idei Forma-1-es versenyhétvégére el fog készülni" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Gyulay Zsolt beszámolt róla, hogy a versenysorozatot működtető Formula One Management (FOM) képviselői átlagosan kéthavonta utaznak el Mogyoródra és tartanak szemlét a létesítményben.

"Minden részletet megtekintenek, és a legutóbb például az ausztrál kollégákat hozták ide, hogy megmutassák nekik, hogy így, ilyen minőségben is fel lehet újítani egy pályát. Nyilvánvalóan ez számunkra megtisztelő és nagyon jó érzés, ugyanakkor rengeteg munka és sok nehézség árán jutottunk el odáig, hogy a Hungaroringen zajló munkálatokat más versenypályák képviselői számára állítják példaként" - fogalmazott a sportvezető.

Gyulay Zsolt elmondta azt is, hogy a 12 toronydaruból már csak kettő dolgozik a pálya területén, de a héten ezeket is elszállítják majd. Jelezte, hogy a célegyenesben lévő főlelátó tetőszerkezete készen áll, annak a felső és alsó burkolása zajlik jelenleg.

A jegyértékesítéssel kapcsolatban az elnök-vezérigazgató kijelentette, az idei futamon is telt házra számítanak, nagyon kevés belépő maradt, ugyanakkor hamarosan elérhetővé tesznek még jegyeket az eddig meg nem nyitott, egyetlen lelátóra.

"Természetesen fontos, hogy az elmúlt 40 évet összefoglaljuk, ezért lesznek ünnepségek, de mivel az idei versenyhétvége szervezési-rendezési szempontból nagy kihívás lesz rengeteg ideiglenes megoldással, jövőre, a Hungaroring 40. születésnapjára tervezünk igazán nagy ünneplést. Az idén ugyanakkor hivatalosan is elnevezzük a négyes kanyart Mansell-kanyarnak, ebben az ügyben felvettük a kapcsolatot Nigel Mansellel, aki elküldi majd a kézlenyomatát" - mondta Gyulay Zsolt.

"Ami itt most történik, az egy óriási lépés infrastruktúra tekintetében, mert a felújítás után egészen más dimenzióba kerül ez a létesítmény a korábbi állapotához képest. Hiszünk abban, hogy mi Magyarország legnagyobb rendezvényközpontja lehetünk, a Hungaroring Sport Zrt. pedig egy piaci alapon működő, versenyképes, a saját lábán álló cég marad" - jelentette ki.

A Forma-1-es Magyar Nagydíj az idén a világbajnoki sorozat 14. futama lesz, és augusztus 1. és 3. között rendezik meg. A versenyhétvége után a következő ütemmel folytatódik a felújítás a létesítményben, amely a jövő évi Magyar Nagydíjra készül el teljesen.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com