Válogatott hátvéddel erősít a magyar bajnok

A kilencszeres válogatott Seregély Máté aláírt a következő idényre a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC-hoz.A 26 éves védő az előző szezonban a Ferencvárostól kölcsönben szerepelt a gárdában. A 2018/19-es kiírásban debütált a felnőttek között a Vasas HC színeiben, akkor a MAC adta őt kölcsön. Seregély 2021-ben az FTC-Telekomhoz igazolt, ahol az elmúlt öt évet töltötte, de rövid időre a FEHA19-nél és a BJA HC-nál is jégre lépett kölcsönjátékosként.

Az Erste Ligában döntős Corona Brasov bejelentette a gól- és ponterős Colby McAuley szerződtetését. A harmincéves kanadai csatár eddigi pályafutása nagy részét Észak-Amerikában töltötte. A legutóbbi szezonban a tengerentúli harmadosztályban (ECHL) 71 találkozón 27-27 gólt lőtt és gólpasszt adott az Allen Americans színeiben.

A hétszeres válogatott Mihalik Gergő elhagyta nevelőklubját, a DEAC-ot, és a FEHA19-ben folytatja pályafutását. A 21 éves csatár az előző szezonban 22 alapszakasz-mérkőzésen négy gólt lőtt és öt gólpasszt osztott ki, míg a DVTK Jegesmedvék elleni negyeddöntőben hét találkozón kétszer volt eredményes és egy asszisztot jegyzett.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com