Valter Attila: felemás, de jó szezon volt

Valter Attila szerint felemásan alakult az elmúlt egy éve, kijutott jóból is, rosszból is, de a legjobb magyar országúti kerékpáros utólag inkább azt mondja: ez egy jó szezon volt.A 24 éves bringás - aki idén még a Groupama-FDJ-nél szerepelt, de a következő idénytől már világ egyik legjobb csapatánál, a holland Jumbo Vismánál teker 2025-ig szóló szerződéssel - az M1 aktuális csatornának elmondta: úgy érzi, sikerült előre lépnie, fejlődnie. Voltak ugyan kis visszalépések, sérülések, betegségek, júliusban könnyebb sérüléssel járó balesete is, de utólag "megszépülnek az emlékek", így összességében pozitívan élte meg a szezont.
    

Valter, aki tavaly három napon át viselte az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót a Giro d'Italián, kiemelte: a 2022-es évad elején, a márciusi Strade Bianchén úgy lett negyedik, hogy nem számított rá, mert a sikeres felkészülés után az első két versenyen nem ment neki jól. A murvás viadalon nyújtott teljesíményét viszont úgy értékelte, hogy talán benne van a top3-as eredményei között. Ezt követően "pozitív ágba" került, formája jó irányba mutatott, a katalán körversenyen szakaszmásodik lett, az alpesi körversenyen pedig etapharmadik, és az összetett ötödik helyén zárt.
    

Valter a Giro d'Italia magyarországi rajtjával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy szerinte jól kezelte az első három napot és az azt megelőző felvezetést.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elmondta: ki kellett használni, hogy Magyarországon volt a Nagy Rajt, szeretett volna hozzájárulni a hírnevével, hogy minél sikeresebb legyen a rendezés is. Hozzátette, a Giro hazai rajtja egész karrierje, illetve élete során el fogja őt kísérni. Ugyanakkor nagyon nehéz volt mentálisan feldolgoznia, hogy amikor el kellett utazni Magyarországról Szicíliába, onnan más világ kezdődött a számára. Ez "átfordult teherbe", nem tudott harcolni győzelemért, és ez megviselte, "kényszeresen versenyzett". Az utolsó hét azért már jobban alakult a számára, a 19. szakaszon közel járt a sikerhez, végül negyedik lett, összetettben pedig a 35. helyen zárta a háromhetes megméretést.
    

Pihenő után sikerült megnyernie a magyar bajnokságot, amit célként is tűzött ki maga elé. A komoly kanadai versenyeket és az ausztráliai világbajnokságot élvezte, jó volt a hangulat ezeken a helyszíneken, és jól is ment neki a versenyzés: Québecben 27., Montréalban 18., Wollongongban pedig 23. lett. Valter ezeket komoly teljesítménynek tartja, mert a világ legjobbjai ellen harcolt, a vb-n például egyedül, segítő nélkül.
    

Az októberi, lombardiai egynapos viadalt rosszullét, betegség miatt nem tudta befejezni. Ráadásul ekkor köszönt el a Groupama-FDJ-től, amelytől a két év alatt sok mindent megtanult a versenyzésről. Hozzátette, reméli: a Jumbo lesz az a csapat, amelynél ezeket még inkább a maximumra járatják majd. Elárulta, hogy a hollandok már 2019-ben érdeklődtek iránta, de akkor kicsit tartott tőle, hogy készen áll-e a szerződésre egy ilyen komoly csapattal.
    

A magyar bringás szerint ez egy remek lehetőség, amit szeretne kihasználni. Nagyon motiváltnak, higgadtnak érzi magát, szerinte a lehető legjobb helyen van. Kitért arra is, hogy nem "vízhordónak" igazolták, mert akkor egy 24 éves versenyzőből nagyon hamar kiirtanák a motiváltságot. Az eddigi teljesítménye alapján a Jumbo úgy érzi, hogy "benne van az eredmény", és csak rajta múlik, mit hoz ki belőle, mert mindent megkap majd a világ legjobb csapatától. Ha pedig adott versenyen segítenie kell, akkor segíteni fog a társainak. Komoly kihívás ez - tette hozzá.
    

Valter jelezte: egy-két év elteltével már látni fogja, hogy helyt tud-e állni, tud-e magáért küzdeni, nem pedig másért, vagy pedig elég jó ugyan, de a jumbósok között nem lenne elég jó. A közeli jövőjét illetően azt mondta, most egy hónap szünete van, novemberben viszont már Hollandiában lesz az új csapatánál, ott tesztek és kerékpár-beállítás vár rá, aztán decemberben tíznapos edzőtábor.
    

A következő szezonra vonatkozóan nem szeretne konkrét célokat kijelölni, még nincs versenynaptára sem, a Jumbónak meg kell néznie, miként tud beilleszkedni a csapatba, és velük együtt kell meghatározni a célokat. Valter a 2023-as szezon végén akkor lenne elégedett, ha sikerülne szintet lépnie és fejlődnie: ha jobban és taktikusabban versenyez, jobban helyezkedik, valamint látszódna rajta, hogy erősebb lett. Szerinte ha ezek megvalósulnak, akkor jönni fognak az eredmények is. A Valter Attilával készült interjú csütörtökön (ma) az M4 Sporton a Sporthíradó 21.21-kor kezdődő különkiadásában lesz látható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com