Változás a győri klubvezetés élén
Dúl Norbert lett a női kosárlabda NB I-ben szereplő UNI Győrt működtető cég vezérigazgatója.
A klub szerdai tájékoztatása szerint az új vezetés célja, hogy a nehéz helyzetben lévő Zrt. működését folyamatosan biztosítsa és újraszervezze, a fennálló tartozásokat rendezze, illetve biztosítsa a csapat jövőbeli szerepléséhez szükséges összes feltételt. A női kosárlabdacsapat szakmai stábja ugyanakkor élvezi a vezetés bizalmát, és minden támogatást megkap a szezon minél sikeresebb teljesítéséhez.
Ezzel párhuzamosan elbúcsúzott az együttestől Fűzy András társadalmi elnök, aki az egyesület honlapján köszönte meg a szurkolóknak az elmúlt húsz évet. Közölte, az elmúlt másfél esztendőben megsokszorozódott közéleti és önkormányzati feladatai összeférhetetlenné tették számára a klubvezetést.
(Forrás: MTI)
A klub szerdai tájékoztatása szerint az új vezetés célja, hogy a nehéz helyzetben lévő Zrt. működését folyamatosan biztosítsa és újraszervezze, a fennálló tartozásokat rendezze, illetve biztosítsa a csapat jövőbeli szerepléséhez szükséges összes feltételt. A női kosárlabdacsapat szakmai stábja ugyanakkor élvezi a vezetés bizalmát, és minden támogatást megkap a szezon minél sikeresebb teljesítéséhez.Ezzel párhuzamosan elbúcsúzott az együttestől Fűzy András társadalmi elnök, aki az egyesület honlapján köszönte meg a szurkolóknak az elmúlt húsz évet. Közölte, az elmúlt másfél esztendőben megsokszorozódott közéleti és önkormányzati feladatai összeférhetetlenné tették számára a klubvezetést.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások