Változások a magyarok keretében

Hárman pihenőt kaptak a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéből, helyükre két másik játékost hívott be Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a franciák ellen a sorra kerülő két felkészülési mérkőzésre.A hazai szövetség honlapján olvasható keddi hír szerint Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga és Klujber Katrin a három kimaradó, ugyanakkor meghívót kapott Bukovszky Anna és Grosch Vivien. "Győri-Lukács Viktóriával, Janurik Kingával és Klujber Katrinnal abban állapodtunk meg, hogy ezúttal pihenőt kapnak" - nyilatkozta Golovin Vlagyimir.

"A legfőbb célunk a hazai Európa-bajnokság, ezt is szem előtt tartottuk a játékosokkal történő megbeszéléseken, hiszen a lényeg, hogy az alapembereink mindenképpen jó állapotban legyenek az év végi tornára, ezen a héten pedig a stábbal megnézhetünk olyan játékosokat is, akik a keretben szóba jöhetnek akár most, akár a jövőben".

Az olimpiai hatodik helyezett magyarok csütörtökön Toulonban, szombaton pedig a Párizs melletti Tremblay-en-France-ban játszanak az olimpiai ezüstérmes, világbajnok franciákkal. Az idei lesz az ötödik - részben - magyarországi rendezésű női kézilabda világverseny. Az 1982-es és az 1995-ös világbajnokságon ezüstérmes, a 2004-es kontinenstornán bronzérmes, a 2014-es Eb-n pedig hatodik lett a magyar együttes. Az idei kontinenstornát november 28-tól december 15-ig rendezik, a magyarok a csoportkört és továbbjutás esetén a középdöntőt is Debrecenben játsszák.

A magyar női válogatott októberi kerete:

kapusok: Böde-Bíró Blanka (Ferencváros), Szemerey Zsófia (Metz HB, francia), Bukovszky Anna (Vác)

jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német), Grosch Vivien (Debrecen)

jobbátlövők: Papp Nikolett (SCM Gloria Buzau, román), Albek Anna (Mosonmagyaróvár)

irányítók: Vámos Petra (Metz HB), Simon Petra (Ferencváros)

beállók: Füzi-Tóvizi Petra (Debrecen), Bordás Réka (Ferencváros), Pásztor Noémi (CSM Bucuresti, román)

balátlövők: Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Kácsor Gréta (Gloria Bistrita, román), Juhász Gréta (Vác)

balszélsők: Szöllősi-Schatzl Nadine (Budaörs), Márton Gréta (Ferencváros)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com